Irodalmi Szemle, 1995
1995/2 - ÁRGUS - Pokstaller Lívia: A saját farkába harapó irodalom nemzedéke
árgus kesség a lényeg. Takáts József a nyitótanulmányában egy új műfaji kategóriát vezet be, mégpedig a rövidtörténet fogalmát. Megkísérli e fogalom körülírását is: "A rövidtörténet a pillanat formája, az emberi történésnek nem a folyamata vagy a metszete érdekli, mint a regényt vagy a novellái, hanem az elemi egysége. Gyakran, mint az amerikai minimalista irányzatnál, egy elemi történetből áll a szöveg, máskor — a cselekvés redukciója folytán — állapotszerű fabula jön létre, megint más esetben viszont a reflexív-önreflexív elemek elszaporodásával inteUektualizálódik a kisprózai forma, az esszé felé hajlik el. (...) A redukció nemcsak a történetet, de természetesen a szereplőket, az időt, a teret is érinti. " Nem véletlenül idézem e tanulmány néhány mondatát: "a rövidtörténet" ugyanis rendkívül jól jellemzi ennek a generációnak a világképét. A "kicsiség", a redukáltság, a lefara- gottság jellemző a lírájuk nagy részére is: "a töredék kultusza", ahogy Horkay Hörcher Ferenc írja. Ám a könyvben szereplő tanulmányában épp Horkay Hörcher tapogatózik a másik irányban is, amikor nagyító alatt vizsgálja azt a három rendhagyó lírai művet, amelyek éppen hosszúságuknál fogva rendhagyók. A három "hosszúvers": Kun Árpád — IIion; Borbély .Szilárd — Hosszú nap el; Babies Imre—A széthajtogatott fekete doboz című műve. Különös paradoxon, hogy ezeket — külső formájuk ellenére is—éppúgy a belső töredezettség jellemzi, mint a korszak más irodalmi műveit. Kun Árpád //ionja például harminc- három kis egységből, szakaszból áll, mely szakaszoknak önmagukban is van értelmük, megállnak saját lábukon. De — Horkay H. Ferenc szerint — a vers hosszúsága "a töredékes szerkesztésmódból következőleg önként adódóan: eszköz az elveszett teljesség vissza- idézésére ". Borbély Szilárd hosszúversének legfontosabb külső jellemzői: az elemi érzések és a monoton hangzás. A szerző szinte a szentimentalizmusig fokoz bizonyos érzelmeket, a mű monotonsága pedig az egyhangúan lüktető jambikus sorokból adódik. Babies Imre A széthajtogatott fekete doboz című írását sokan eposznak nevezik. A mű a homéroszi eposzokhoz hasonlóan hexameterekben íródott, ám a szövege nincs beszorítva az eposz rendkívül szigorú formai hagyományai, követelményei közé, a hagyományos e- poszénál sokkal szabadabb, "költői gesztusa nem annyira nosztalgikus és elvágyódó, mint inkább hagyomány- őrző és -teremtő". A három mű a mai magyar Ura három kiemelkedően érdekes kísérlete. S nemcsak a róluk fentebb elmondottak miatt, hanem azért is, mert "hosszúságuk" kapcsán fel lehet vetni a kérdést: nem valami újabb szemléleti totalitás formája van-e itt készülőben? A kérdés e művek belső töredezettsége ellenére is jogosnak látszik, mert a külső "nagyságuk" sem maradhat értelmezetlenül. Hátha az a viszonylagos teljességigény fogalmazódik meg ebben a "nagyságban" a jelzés szintjén, amelyről a próza (az epika) éppen lemondani látszik? Feltehetően valami hasonlóra céloz Horkay Hörcher is, mikor a három fentebb ismertetett eposzkísérlet kapcsán ezt írja: "Az is előfordulhat, hogy a próza-epikával szemben épp a hosszúvers révén nyerheti vissza az újabb irodalom a "nagy mű" lehetőségét." S ilyen vonatkozásban negyedik példának talán a mi Fambauer Gáborunk emlékezetes műve, Az ibolya illata is idekívánkozik, az a mű, amelyet Csan- da Gábor (akit az Irodalmi Szemlében szintén nem szükséges bemutatni) a tár
