Irodalmi Szemle, 1995

1995/2 - Zalabai Zsigmond: Kritikák post festa

Zalabai Zsi^mond

azt. Kérdésére válaszolni: nem tisztünk. Egyetlen "disszonanciára" hívom fel csupán a figyelmet: amilyen erős, árnyalt, kidolgozott ez a költészet a világkép kulturális (filozófiai, antropológiai, tudományos) dimenzióidban, olyan csekély hírértékű a világkép szociológiai (társadalmi, történelmi) dimenziójában. Azaz: vagy marad Fambauer Gábor az ontologikus evidenciakereső líra köreiben továbbra is (vállalva azt a témakorlátozottságot, amely — Radnóti Sándor Pilinszky- könyve szerint — a végső kérdéseket ostromló "misztikus" költészetet jellemzi); vagy pedig végrehajt bizonyos világképi nyitást az "itt és most"-ban is felmutatva az általánost, az egyetemest — a Grendel-prózához, a személyes és közösségi sorsot filozofi kuniként is átélni tudó legjobb Tőzsér-versekhez hasonló módon. "Vagy, vagy" — mondhatnám tehát, de nem mondom. Nem mondom, mert ez a koherens, következetesen végiggondolt, csúcsversei révén poétikai szempontból is színvonalas, provokálóan újszerű első kötet többek között azt is sugalmazza, hogy korunk legjobb fizikus és filozófus elméi már a többismeretlenű logika szellemében gondolkodnak. Ezt mondom tehát: "Vagy..., vagy...; vagy..., vagy..."

Lehetséges, hogy Fambauer Gábor ismét meghökkent bennünket valami egészen újszerűvel?

(1988)

Jegyzetek

1) A recenzes bevallja: a tévés Deltán s az Élet és Tudományon iskolázott (tehát meglehetősen gyér természettudományos ismeretanyagra épülő) tudása kapitulál e versek előtt; nem tudja megítélni, mi bennük a "pláne". Amitől persze—akárcsak Einstein relativitáselmélete, amelyben recenzens számára úgyszintén bőven akad fehér folt — még lehetnek "igazak", "valósak", mi több: "zseniálisak" is. Ugyanakkor a recenzens úgy véli: a jövő költészetéhez sem vezethet olyan út, melynek nyelvi építőkövei fölöslegesnek, eltávolítandónak találtatnak. Esztétikai közegét, anyagát: a szót, a nyelvet a vers aligha fogja föladni bármikor is. Fambauer Gábor nyelvet kiiktató kísérleteinek ihletője nyilván a korai Wittgenstein nyelv- filozófiája; a nyelv logikai tökéletlenségéről vallott felfogást azonban a kései Wittgenstein maga is szembesítette a nyelvi gyakorlat funkcionális szempontjainak vizsgálatával, bizonyítva, hogy az egyes nyelvváltozatok (ahogy ő nevezi: "nyelvjátékok") a maguk használati körén belül tulajdonképpen tökéletesek, alkalmasak tehát a "köznyelvi", a "költői" stb. funkció betöltésére.

2) Emlékeztetek Bertold Brecht véleményére, aki szerint a Kommunista Kiáltvány átpoetizálása: lehetetlen feladat. Hát a filozófia, a tudomány átpoetizálása? Farn- bauer Gábor eredetisége abból fakad, hogy megkísérli — és legjobb verseiben sikerül is neki valóra váltani — ezt a feladatot. Közben azonban erőtlenebb, vitatható szövegeket is produkál, nem is kis számban. Többféle okból. Az egyik ok: ha — József Attila okfejtéseire hivatkozva — a "nem-szemléleti világegész"-t (eszmerendszerét) csupán egy hasonlóképpen "nem szemlélteti" stílustárral (elvont fogalmakkal) igyekszik megragadni, ahelyett, hogy tárgyiasílaná azt egy "szemléleti világegész "-ben, más kifejezésekkel élve: ha az irodalom "ikonikus" stílusát