Irodalmi Szemle, 1995
1995/2 - Zalabai Zsigmond: Kritikák post festa
Zalabai Zsiftipond egyértelmű természetességében hamis". Nem létezhet eredendően az én, mutatja föl számos versében, mert az ember — a Még be nem fejezhető esszé szerint — úgy "egy-egyedüli", hogy egyúttal "veszedelmesen közös valami a mindenséggel"; következésképpen — akárcsak a dologi világ ("egy fanyelű cirokseprű" vagy egy "szappantartó", vagy éppen az atomok szerkezete) — csupán a "különösség" kategóriájában ragadható meg. Ennek a szerkezetét pedig azok az általános, egyetemes érvényű vonások rajzolják elénk, amelyek felé Farnbauer Gábor figyelme elsősorban irányul, s amelyek költői világképének tanúsága szerint olyan kategóriák, mint a tudat, a szellem, acélelvűség, a megismerés (megismerhetőség) kérdései. Egyértelmű természetességében azért nyilvánítja hamisnak az ént, mert — akárcsak a mikrorészecskék világában az elektront — meghatározhatatlannak tartja, legalábbis önmagával szemben, az embert. A Szövegmáglya szerint: "Az ember olyan, mint mikor egy villám félúton meggondolja magát. Csúfondáros gerjedelem. Elvileg süvít tovább. Csak hová vigye hevét? Visszacsatolt tisztítótűz, várakozó állásponton. Alternatívák tűzfészke. Csaphat fiíbe-fába. Meg ilyesmi. Lehetőségek lángnyelvei lobognak, felemésztve áhított és keresett folytatásokat. Körös-körül fekete üszők. Egy túlfűtött igény feneketlen kudarca (...). tKi Ő? Ki ő? Melyik...lehetősége. Hogyan válassza ki önmagát önmagáiból? Ez a hiánytalan erkölcsi vákuum már rég engedelmeskedett minden elképzelhető felhajtóerőnek. Most a világ felszínén lebeg, és rabja annak, ami fölvetette." Farnbauer Gábor versek sorában éh át a kínzó dilemmákat, melyek szerint "a" világot érteni ugyan nem értjük még, de a birtokba vett, a tapasztalatainknak alávetett világot ugyanakkor értjük — érteni véljük — már. Alaphelyzetünk: a megértettel szemben ott áll a meg nem értett; a fölfedezettel szemben a fölaiem fedezett; a magyarázható, az értelmileg birtokba vehető múlttal szemben ott áll a jövő kiszámíthatatlansága; az ontológiai hiánnyal szemben pedig ott áll a hiány megszüntetésének a vágya (Magányunk tárgyaként, Spontán motivációiból kivetkőzött ember, A hiány szorítása, Függés, A kérdést kérdező kérdés előtt, Köznapok metafizikája, A teljesség grádicsa stb., stb.) Egyetlen élmény szorongatja közben: a "vagyok" élménye; az a kérdés, melyet Merleau Ponty így vetett föl: "Hogyan is jelenhet meg előttünk valójában egy dolog, amikor a szintézis sohasem befejezett? Hogyan lehet tapasztalatom a világról mint egy cselekvő, létező egyediségről, amikor egyetlen perspektíva, amelyből nézem, sem merítheti ki, és ha a horizontok mindig nyitottak?... A tudat, amelyet a tisztánlátás székhelyének tartunk, ugyanúgy a félreértés székhelye." A Terpeszem című versében így szembesíti egymással Farnbauer Gábor a célelvűséget s a célelvűség korlátait, a tudás és a nem-tudás dilemmáját: "En az. vagyok, / aki akarja tudni, / hogy mit akarjon akarni. / De nem tudja." —Az ész című remek kis költeményében, az elvont tárgyiasság poétikájának e szép megnyilvánulásában azt mutatja föl, hogy az ész kompetenciája csupán a múltat fogja át; a mában még nem teremti meg a holnap irányát. Az ész — "zavarodott kis ál latka... rác son kívüli fogoly” — a létezés egészét nem képes áttekinteni; legföljebb a viselkedésformáinkat szabályozhatja azzal, hogy "fölszámolja / spontán
