Irodalmi Szemle, 1995

1995/1 - Fodor András: Megyek magam, Csend

Csend

Végül is megbékül a lét, nem kérdi tőlem, mért vagyok. Föleiről, égről pillámra gyűlnek tollászkodón a csillagok.

Dereng a kikötött hajó hamvas kísértete.

Almok túlsó partjára már nem indulunk vele.

Pihen a sok ragadozó, maga Juísáiba tépő indulat.

Meleg ámyékredők pihegnek a kígyójxid alatt.

Fénycsövek bordáira fagyva megállt a vad muzsika.

Mered az elhűlt szenvedély. Tündöklő kaloda.

Virágzó, hossziíszáirú füst kötözi fönn a végtelent.

Ki hinné, hogy tüzek kínjából épült mindez a gyönyörű csend.