Irodalmi Szemle, 1995

1995/2 - Kőrösi Zoltán: Tolvajlás

Tolvaj lás

S mert ez a négy csengetés, a szemaforok billenése, a távolból erősödő zakatolás, a magabízó várakozás nyugalma volt az, ami Ruzsányi állomásfőnök úrnak az élet pontosságát, a teljessége jelenthette, az önfeledtséget, ami kiragadta őt a közömbösen folydogáló időből, ami büszkélkedett ebben a teremtésben, mint az ismétlődéssel valóságossá tett történet, a megfogható idő, igen, a mégis megmérhető, a bizonyosság, ez volt, amiért oly sötétkéken ragyogott Ruzsányi állomásfőnök úr magas galléros egyenruhája a sárgára vakolt fal előtt, ez, amiért a fényesre suvickolt cipőin és az aranygombokon naponta négyszer sok kis apró mozdony és sok kis apró vagon tükröződött, a teljesség, mi más, mint a teljesség, még ha a négy vonatból kettő csak afféle teherszerelvény volt, birkákkal, csöpögő orrú tehenekkel, olajos szagú vasakkal a nyitott platón, egy pedig a kétkocsis helyi vonatocska fel a hegyek felé, kalauz nélkül, rekedten sípolva,

mit számított mindez!,

hiszen délután, éppen az ebéd utáni forróságba futott be a székesfőváros gyorsvonata, az expressz-szerelvény, az égkékre és olajzöldre pingált kocsik, oldalukon az elegáns fehér csíkkal, a lehúzott ablakok gumiszegélyére buggyanó kakaószín függönyökkel, a mozdony fekete látomása füsttel és gőzzel, a festett szemű nők idegen illatával, a borotvált férfiak aprópénzével, az expresszvonat!,

hát csoda-e, hogy ilyenkor szinte megnőtt az állomás is, a két kémény, a bukszusok a betonkerítés mellett, feszesebben tisztelgett Ruzsányi állomásfőnök úr, és vöröslöttek a muskátlik az ereszre lógatott kis faládikákban, mint a szalagok egy báli kisasszony derekán,

persze, mert ez a vonat egy mindennapi üzenet volt, olyan hír, amelyet nem kellett megfejtenie Solymossi távirdásznak, olyan emlék, amelyet nem a múltból búvárolt fel Dojcsán múzeumigazgató úr,

igen: üzenet, bizonyíték és biztatás.

És azon a délutánon, ahogy izgatottan megrándult, s aztán csöngetni kezdett a várótermi kis kolomp, majd a tűző napon ropogó gyöngykavicsokra lépett Ruzsányi állomásfőnök úr, s mintha csak a véletlen tenné, benépesült