Irodalmi Szemle, 1994
1994/11 - SZŰCS ENIKŐ: Túl sok és semmi, Nagy sima fekete kolorizmus (versek)
Dodó és Dodóka — Én... — hebegi a lány. — Mióta betoppant ide, most először jön zavarba. — Menj el! — ismétli meg Dodó. Magdust megijeszti a fiú hangjából áradó eszelős indulat. — Elmegyek... — egyezik bele megadóan. Tekintete még egyszer végigpásztázza a szobát, és megállapodik a fotótapétán sütő Napon. Az igazi Napba lehet nézni, ebbe nem! Vakít, éget. Sietve elkapja róla a pillantását. Feláll a karosszékből, és felemeli a szőnyegről a Coca-Colát reklámozó táskáját.Tesz egy lépést, azután — mint aki valamiről megfeledkezett — belenyúl a táskába és visszafordul. — Ezt neked hoztam... Fogyaszd el egészséggel! — és Dodó kezébe erőszakol egy üveg házi kompótot. Dodó megrökönyödik, néhány másodpercig szóhoz sem tud jutni. — Köszönöm... — mondja Magdus eltűnő hátának, s csak miután már nem látja a lányt, akkor pillant az üvegre. Cseresznye van benne. — Cseresznyebefőtt! — ordít fel, és elborul az agya. Keze meglendül, s az üveg a fotótapétán landol, valahol a pálmafa koronája és a Nap között. A Nap elsírja magát, szeméből cukros lé csordogál, s a pálmafáról kókuszdiók helyett cseresznyék hullnak alá. — Összetakarítsam? Mi az, hát ez még mindig itt van, még nem ment el?! — Tűnj el, Magdus! Tűnj el a szemem elől! És soha ne gyere vissza! — kiáltja a lány felé gyűlölködve. — Ha nem, hát nem! Nem erőszak a disznótor! — vonogatja a vállát Magdus, és elnyeli az előszoba. Dodó várja, úgy várja, hogy becsapódjon az ajtó, de az ajtócsapódás elmarad. Magdus még egyszer visszajön, bedugja a fejét a szobába. — Majdnem elfelejtettem... Holnap nem lesz disznótor. Édesanyád üzeni, hogy megdöglött a hízó. Dodó felkapja az asztalkáról a vizespoharat, és teljes erejéből a befőttes üveg után hajítja. Ezeregy darabkára hullik szét a pohár. Az előszobaajtó becsapódik. Végre. A Nap ettől kezdve ezüstösen csillogó könnyeket sír a pálmafa fölött. Dodónak idővel megfájdul a szeme az üvegesen szikrázó könnycseppektől. Hunyorogva, vaksin indul el a kocsival az előszobába, és kulcsra zárja a bejárati ajtót. Egy darabig még ott marad a félhomályban, jót tesz a szemének. Később visszagurul a szobába. A fotótapétának hátat fordít. Az asztalkához hajt, kihalássza a dobozból az utolsó cigarettát, és elszívja. Nincs tovább! így jó! Megáll az idő... — Egészen jól elvagyok itt... étien, szomjan... cigaretta nélkül... Kínjában felröhög... A „szomjant” nem a csapi vízre érti. Megkeresi a tévé távkapcsolóját. Végigszalad az adókon.
