Irodalmi Szemle, 1994

1994/10 - KRÓNIKA

Augusztus 23-tól 26-ig tartották Eger­ben a magyar nyelvészek VI. nemzetközi kongresszusát az MTA Nyelvtudományi Intézetének, a Magyar Nyelvtudományi Társaságnak és az egri Eszterházy Ká­roly Tanárképző Főiskolának a rendezé­sében. Ezeket a kongresszusokat az anyagi lehetőségektől függően 5-6 évenkét ren­dezik meg az egyetemi, illetve főiskolai városokban (Debrecen, Szeged, Nyír­egyháza, Szombathely, Budapest, Eger volt eddig a színhelye), s azok a nyelvé­szek vesznek rajta részt, akik a világ bármely táján magyar nyelvészet­tel foglalkoznak. Az idén a lexikológia és a lexikográfia elmélete s módszertana volt a kong­resszus témája: a közös, valamint a hét szekcióban folyó rövid előadásokban a magyar szókészlet különféle szempontú vizsgálatai során elért eredményeikről számoltak be a magyar nyelv kutatói. A 257 résztvevő közül 183 tartott előadást; ez az eredmény az eddigiekhez képest rekordnak tekinthető. A megjelentek között 47 külföldi volt, 16 országból. Szlovákiából 5 személy vett részt a kongresszuson 4 előadással. A kong­resszus anyaga az eddigi gyakorlatnak megfelelően gyűjteményes kötetben is megjelenik, hogy a kutatók rendelkezé­sére álljon. A VII. Kongresszusnak valószínűleg Pécs ad majd otthont. Szeptember 12-én és 13-án került megrendezésre Pozsonyban az MTA Irodalomtudományi Intézete, a Pozso­nyi Magyar Kulturális Központ, a Szlo­vákiai írószervezetek Asszociációja, az SZTA Szlovák Irodalmi Intézete és Vi­lágirodalmi Intézete szervezésében Az irodalom és a posztmodern című szlo­vák—magyar szimpózium. A rendezvényt Peter Zajac, a Szlovák Tudományos Akadémia Szlovák Irodal­mi Intézetének igazgatója és Bodnár György, az MTA Irodalomtudományi Intézetének igazgatója nyitotta meg. Ezt követően jeles szlovák és magyar iroda­lomtudósok előadásai, a modern és a posztmodern különböző nézőpontok szerinti értékelései, elemzései hangzot­tak el. Miroslav Marcelli, Peter Michalovič, Bodnár György, Tibor Žilka, Kulcsár Szabó Ernő, Peter Zajac és Angyalosi Gergely előadásai után vita következett, majd a résztvevők fogadáson vettek részt a Szlovák írók Klubjában. A szimpózium második napján Viliam Marčok, Balogh Magdolna, Bogumila Marčoková-Suwara, Ivan Cvrkal, Krasz- tev Péter, Ladislav Franek és Marián Gazdik előadása, majd Ján Koška, a Szlovák Tudományos Akadémia Világ- irodalmi Intézete igazgatójának és Bod­nár Györgynek zárszava után a délutáni órákban baráti találkozóra került sor a Pozsonyi Magyar Kulturális Központ­ban.-bol-

Next

/
Thumbnails
Contents