Irodalmi Szemle, 1994

1994/10 - THOMKA BEÁTA: Tolnai Ottó

Tolnai Ottó

minimalizmusból, semmiségből indulva váratlanul felszökkenti a közlést, megnyit egy távlatot. Semmivé foszló gobelint helyez az alábbi pillanatkép /állókép centrumába:

akkor volt egy pillanat amikor még állt a kép (...)

állt még egy pillanatig

majd porolva összeomlott a pneumatikus üveglap alatt (...)

így hullhatnak színesen porolva a semmibe az úgynevezett civilizációk is mint e puha pamutkép

(92. old.)

E nagy összeroppanások s a tőlük való félelem láthatatlanul munkál a Wilhelm- dalok és az árvacsáth világában. Árnyékukban játszódik a történet, melynek szereplői hol egymás jelmezében, hol saját jel-mezükben állnak elénk. Egyikük élete belefér a nagyhétbe, másikuké nagypénteki, az utód szerepe pedig jel-mezeik és példájuk rejtélyeinek bogozgatása és újraértelmezése.

Az árvacsáth lírai világképének drámai eleme a Csáth Géza sorsát meghatározó tragikus végkifejletből eredeztethető. A versek jobbára idillikus, szelíd atmoszféráját helyenként kikezdik az utalásszerű mozanatok arra a pokoljárásra, melynek életében ki volt téve. A barkaszentelésen désirével a teréz templomban kezdetű darab, a kötet egyik legerőteljesebb verse is árnyékszerűen vetít előre egy vészterhes előér- zetet. Csáth Géza hangját halljuk:

(...)

a virágvasárnap désiré szülnapja (...)

szép életrajzod lesz désiré mondtam egyetlen hét lesz az életed nagyhét

de arról nem tettem említést míg désirét öleltem hogy az én életem annak a hétnek csupán egy napja lesz nem véletlen szögeztünk annyi denevért

a zsíros gerendákra (44. old.)

Ebben az összefüggésben merül fel újra Tolnai visszatérő látomása a celláról. Nem a börtön, hanem a zárt osztály a helyszín, melyben Árvacsáth, a zenész az ápolt.

van ebben az áriában valami fémes ez a rémes kompozíció az egyetlen ugyanis