Irodalmi Szemle, 1994

1994/10 - THOMKA BEÁTA: Tolnai Ottó

Felvállalt hagyomány *

(árvacsáth, 1992)

Az árvacsáth versei részben a Wühelm-dalokYaX egy időben, második sorozatukkal párhuzamosan íródtak. Különös megfigyelni az opus belső ívének vonalát, melynek tanúsága szerint Tolnai Ottó figyelme mind kitartóbban az alapok, források felé fordul. A vidék mint léttapasztalat, fikció és metaforikus szociográfia az észak-bácskai szikhez, Kanizsához, a kisvároshoz, lankás tanyavilágához köti. Amint kissé jobban körülnéz Szabadka, Palics, a ludasi tó környékén, Kosztolányi Dezsőbe és unokaöccsébe, Csáth Gézába, a magyar irodalom e csodálatos ikerpárjába botlik. Ha nem lenne azonos vagy közeli hármuk származási helye, Tolnai imagi- nációjának volna szüksége e figurák megteremtésére. Az érzékenység, szellemi alkat és sors modellszerűségének felismerése Kosztolányinál és Csáthnál mintha az opus alakulásának szükségszerű eseménye és az elmélyülés alkalma lenne. A nyolcvanas évek irodalmának meghatározó egyénisége, Esterházy Péter is ezt a szellem- i forrásvidéket jelöli ki a maga számára. A korszak kritikai-recepciós folyamatai ugyancsak elsősorban a Kosztolányi típusú szellemiségben ismertek a mai affinitással rokon művészeti orientációra és továbbírható hagyományra.

A kis híján száz versből álló „Csáth”-kötet furcsa címében nemcsak a századelő sokoldalú művészetének neve, hanem az összetett szó első eleme, az árva ragadja meg a figyelmet. Minden egyes vers fölött ez a kis kezdőbetűvel írott szó, árvacsáth áll, s így valójában cím nélküliek a szövegek. Tolnai költői olvasatára Csáth személyének és sorsának tragikuma, valamint művészetének üstökösre emlékeztető rövid futama és rejtélyes világa van legnagyobb hatással. Mindebben végső kiszolgáltatottságot, árvaságot, töredékességet érzékel. A líra arra hivatott, hogy újraértelmezze e tragédiát, s a kor, a származás, a hely perspektívájából közelítsen e paradigmatikus modellhez. A kiindulópontban eleve benne rejlik a feltételezés, a tragikus pálya nem függetleníthető az eredettől, s ennek folytán nem csupán a történeti figura, hanem egy léthelyzet megértéséhez is közelebb segíthet.

A Wilhelm-dalok tapasztalatai elválaszthatatlanok a mostani kísérlettől. A lírai szubjektum mindkét fiktív alak esetében két nézőpont között ingázik: tökéletesen azonosul velük, felszívódik beléjük, tehát Wilhelm vagy árvacsáth szólal meg, s megszűnik mindenféle távolság, mely a maszkot magára öltő személy és a szerep között állna. A beszéd a grammatikai első személyé (ezt minden jel szerint / én írom désirének / egy másvilági anzikszon). A másik szerkezet megtartja a harmadik szemé* Részlet a közeljövőben a Kalligram Kiadó gondozásában megjelenő Tolnai Ottó című monográfiából.

THOMKA BEÁTA