Irodalmi Szemle, 1994
1994/10 - KERÉK IMRE: Versek
KEKEK IMRE Téli napforduló A hótakarta hegygerincen állig merev páncélba öltözötten néma fenyők állanak posztjukon, oszthatatlan, dermesztő ragyogás roppant erőterében. A zenitre gördülő napkorong rézsútosan bocsátja fényét a völgytorokra, jeges-éles sugara szilánkokra bontva arcod, csontig hatol. S mint reflektor-pásztázta, megmeredt, tétova őz tekintete, ahogy félrebiccent fejjel feléd néz: foszforeszkálva izzik a kristályként növekvő, időtlenné-tágidó pillanat, míg hallgatod a szél véget nem érő zsoltárait, kőből kibuggyanó forrás töretlen, tiszta énekét.
/
