Irodalmi Szemle, 1994
1994/1 - TURCZI ÁRPÁD: A nyugtalanság lázadása
A nyugtalanság lázadása szűz krisztust — győznek a kurucok — és én csak sikálom a bakancsom — kitéptek — műszaki hiba-----------------------" ( Életrajz) Hiányzik költészetéből a folytonosság, a gördülékenység, „a többi csak egy /fon- csorszagú kézfogás Kár volt elrontania Gyetvai Zoltánnak „egy garzonlakás és lakója” című versét utolsó sorával. Nem igazán illik bele mondandójába: „lassanként költözik belém az őrület, először zokniját és fogkeféjét hagyja itt, hogy legyen miért visszajönnie, majd az ingeit, öltönyeit, könyveit, hordozható dzsívíszí magnóját, mindenét bennem hagyta, kopogtatás nélkül nyit be pszichémbe, úgy járt belém, mintha hazajönne, néha még a cipőjét sem törli meg, részegen ténfereg tudatom mezőin, összeokádja gyönyörű hímzésű agyhártyámat, borotválkozás közben lelki tükrömbe köp, már saját kulcsa van a testemtől, és néha úgy csapkodja ajtóimat, hogy beléremeg a szürkeállományom, egy pamutgombolyag kellős közepében ül, igyekszik szétbogozni, egyszerre sír és nevet..." Ez a versidézet hűen tükrözi Gyetvai költészetét: gazdag szókincs, csinos illesz- tés-építés, fiatalság. El kell távolítania azonban édes sorait [„szívem környéke / gyémántkönnyeket sír” (európai éjszaka), „gombjai aranyosan fénylő csillagok” (a sötétség diaszpórái)], hogy előrelépjen. Lukács Zsolt jól fogalmaz, de túlzásokba esik: „repülni szeretnék s minduntalan koponyafalamba ütközöm: nincsen sötétebb börtöncella a mindenségiéi" (Szárnyszegetten)
