Irodalmi Szemle, 1994
1994/1 - MARGÓ - MÉSZÁROS ANDRÁS: Mit ér a magyar filozófus?
MÉSZÁROS ANDRÁS Mit ér a magyar filozófus? GALAGONYA MAGYAROK. Szemelvények a magyar nyelvű filozófiából Apáczaitól Böhmig (Pannon Panteon, Comitatus Veszprém 1992, 385 oldal) — erről a könyvről kell most szólni. A szó legszorosabb értelmében kell. Elsősorban azért, mert e minden gazdasági számítást figyelembe véve ráfizetéses könyv kiadása jó adag elkötelezettséget és elszántságot tételezett fel. És ha mindemellett a megjelentetett anyag is csak annak a társadalmi rétegnek — tudniillik: a filozófusoknak — az elismerését vívja ki, amely a történelem során sohasem hatalmi vagy közvéleménybeli befolyásával tűnt ki, akkor a minimum (és, sajnos, egyben a maximum), amit tehetünk, a morális elismerés. Szólnunk kell a könyvről másodsorban azért is, mert ha a magyar nyelvű filozófia története a művelt nagyközönség (sőt a bölcsészek) körében csaknem terra incognita vagy egyenesen lebecsült terület, akkor a magyar filozófusok művei mintha sohasem léteztek volna. És nemcsak annak okán, hogy eme gondolkodók nyelvezete többségében még a 19. század folyamán is élvezhetetlen az irodalmi nyelv tökélyével szemben, hanem talán azért is, mert valahogyan rátelepedett a köztudatra az a szerencsétlen múlt századi előítélet, hogy a magyar nem filozófusi elme. Habár abban lehet valami, hogy a magyar szellemi élet sokáig nem kedvezett az elvont gondolkodásnak. Erre utal alighanem az itt bemutatott könyv címe is. Vajon mit jelent a „galagonya” szó mint epiteton? Szimbólumként használt botanikai elnevezésekben túl járatos nem lévén, sokáig törtem ezen a fejem. Míg végül a jó öreg Anatole France sugallta a lehetséges megoldást. Az ő Bergeret ura úgy tudja, hogy a galagonya, ha száraz talajból televény földbe ültetik át, virággá változtatja a tüskéit. A múlt magyar filozófusai eszerint azok a galagonyák voltak, akiknek nem adatott meg a jó kertész. Azt hiszem, hogy a szerkesztők részéről jól megválasztott jelzőről van szó. Érzékletesen mutatja, hogy a filozófia gondoskodást igényel, mert csak akkor hozza meg virágait. És ha ilyen gondoskodás a múltban nem volt, akkor itt az ideje „művelni kertjeinket”. A könyv fülszövegében a szerkesztő-válogató Várhegyi Miklós jelzi a kiválasztás nehézségeit. Valóban: lehetett volna más szövegekhez is nyúlni. De ki itt a bíró, ha nincs összefoglaló magyar filozófiatörténet? Mi lenne, ha a Comitatus köré gyűlne össze a témával foglalkozó szakemberek kis csoportja, és megpróbálná kiküszöbölni ezt a hiányosságot? Csak attól tartok, hogy ehhez már nem lenne elég a szerkesztők elszántsága. Ehhez már a filozófusoké is szükségeltetik [E kiadó műhelyéből még két könyv került a kezembe: Szabó Lajos — Tábor Béla: Vádirat a szellem ellen, 1991, valamint egy válogatás Barokk és Maul- bertsch (1992) címmel. Mindkettő megérdemli, hogy kézbe vegyék. Sőt.) margó
