Irodalmi Szemle, 1994

1994/7-8 - Z. NÉMETH ISTVÁN: Versek

Versek

IV.

Van úgy, hogy végteleníted magad, s ami a rosszul összevágott álomfilmből marad, eljátszod, te el, hogy másokat meg ne zavarjon újabb lélegzeted.

V

Senki lettél, most jó, maradj mozdulatlan, a tenyeredre ragadt por maradt csak veled, mint képmás, mit a képzelet fényképez majd a tőled hosszabb életűek emlékezetébe.

VI.

A század nyitott, utolsó kapuján lassan kimenetel a történelem.

Összeszedi hősi halottak, meghajol, s míg kacag rajta a maradék értelem, a fenékig ürített bűnök pohara ott marad, üresen, jeltelen.

VII.

Szegény téridő, mint akinek a gyomra fáj, görcsbe rándul, s szitává lőtt ormányával keserűen trombitál. Megteheti: nincs már hit s nincs térítő.