Irodalmi Szemle, 1994
1994/7-8 - Z. NÉMETH ISTVÁN: Versek
t xnc'A/TiT’TTjf rc^rx/Áisj JĽ4+ J&iVJLSííJlJul JÜ2*1 V*mi ^1 Éj szimfónia (h-moll) Fekete-fehér éjszaka. Homályos csarnok csak a város, hol édes tejjel álmodnak a mocskos utcagyerekek. A hold mint vén házaló felettük lépeget, a kutyákat csendre inti — miközben zsákokba gyűjti a sok elhasznált lélegzetet. Füstszagú fák alszanak. Álmukban fűrészlap villan, levelükben elraktározva a Nap, a Hold s az éjjelek. Rejtélyes árny suhan a léckerítéseken, s az összeaszott gyomok illatán egy szagoktól még jól nem lakott kései vándor orra kéjeleg. Mint egy felszínes erkélyjelenet! A véreres földön egy kavics ostoba s tudatlan gőggel a legfényesebb csillagnak udvarol. A kémény árnya rávetül, megmoccan egy láthatatlan férges gyümölcs valahol. A hajnal most egy távoli földrészen danázik: ledér nők köldökét csókolja, északi szüzek
