Irodalmi Szemle, 1994

1994/7-8 - GION NÁNDOR: Nemzeti színek

Nemzeti színek

ja a vadászkürtöt, nem csodálom, hogy még a haldokló betegeket is felriasztja éjsza- kánkánt.

— Nem riogat már senkit a vadászkürtjével — mondta dr. Gajdos Tamás. — Ő sem magányos már, és én örülök neki. Most visszamegyek Ágotához.

— Hogy van a művésznő térde? — kérdeztem.

— Szépen gyógyul.

— Színpadra léphetne már.

— Még nem.

— A bemutatón sem?

— Akkor sem.

— A színházi emberek nem ezt várták tőled.

— Szeretem Ágotát, és semmit sem akarok kockáztatni —jelentette ki eltökélten dr. Gajdos Tamás.

Viszzament a nézőtérre, leült az első sorba, és gyöngéden megfogta Király Ágota kezét, a színésznő ezt szórakozottan tűrte, s közben a színpadot figyelte.

A színészek és a színésznők őszinte lelkesedéssel játszottak, énekeltek, táncoltak, kipirult az arcuk. Fülöp Editke egyre szépült. Persze olyan szép nem lett, mint Király Ágota, de már el lehetett hinni róla, hogy amennyiben megfelelően gazdag, beleszerethet egy jóképű fiú, aki megfeleleően szegény. Vagyis remekül sikerült a főpróba, a közönség tapsolt, a színészek hajlongtak, és mindenki elégedett volt.

Illetve majdnem mindenki. Király Ágota rosszkedvűen ült a helyén, és mintha nem örült volna, hogy dr. Gajdos Tamás a kezét szorongatja. A közönség már szétszéledt, a színészek bevonultak az öltözőbe, csak Király Ágota ült még mindig mereven az első sorban, és dr. Gajdos Tamás kétségbeesetten sugdosott valamit a fülébe.

Uracs Imréék rendezkedni kezdtek a behúzott függöny előtt. A színház másnapi megnyitójára készültek. Két mikrofont állítottak fel, aztán pálmákat, fikuszokat és egyéb zöldellő növényeket hordtak fel a színpadra, ebben én is segítettem nekik. A növények virágfölddel telerakott nehéz faládákban álltak, s ugyancsak megizzadtunk cipekedés közben, de megérte a fáradságot, mert a pálmák és a fikuszok egészségesen és üdítően zöldelltek a rothadó cseresznye színére emlékeztető súlyos színpadi függöny előtt, különösen akkor, amikor Stefán Lajos a világosítófülkéből rájuk villantotta a fényszórókat. És megérkezett az Elnök mellszobra is, két ismeretlen overallos férfi hozta be, letették a színpad elé, és elmentek. Némileg csalódtam az Elnök mellszobrában. Hófehér volt, és gipszből készült. Till Sándor éjszakai tivornyázásai során igazán szerezhetett volna különbet is, legalább egy bronz mellszobrot. Azt hiszem, maga Till Sándor is elégedetlen volt a teljesítményével. A hátsó ajtónak támaszkodva figyelte díszítő buzgólkodásunkat, de mikor a mellszobor megérkezett, behunyta a szemét, lehet, hogy állva elaludt. Uracs Imre azonban ügyes ember volt, kerített valahonnan egy zöld posztóval bevont aszalt, elhelyezte a pálmalevelek közé, az asztalra vigyázva felraktuk az Elnök mellszobrát, és így az olcsó gipsz már majdnem fehér márványnak látszott. Igazán szép lett a színpad.