Irodalmi Szemle, 1994

1994/7-8 - GION NÁNDOR: Nemzeti színek

Gion Nándor

tanácstalanul forgolódott, bizonyára engem kersett. Integettem neki, hogy siessen fel a színpadra. Odajött, s én gyorsan elhadartam neki:

— Lesérült a primadonna. Dagad a térde. Gyógyítsd meg, te értesz hozzá.

Dr. Gajdos Tamás meglepő határozottsággal szétlökdöste a lármázó művészeket és kétkezi munkásokat, lehajolt Király Ágotához, megtapogatta a művésznő térdét, aztán kinyitotta a táskáját, injekciós tűt vett elő, és beleszúrta Király Ágota lábába, majd gyorsan bekötözte a dagadó térdet. Kezdtem elhinni, hogy Dr. Gajdos Tamás jó orvos, szakszerűen végezte a munkáját, s mintha egyáltalán nem figyelt volna a körülötte óbégató férfiakra és nőkre. De mégis figyelt rájuk, mert amikor felegyenesedett, krétafehér volt az arca. Hozzám lépett, félrevonszolt, és azt mondta:

— Ez borzasztó.

— Le kell vágni a művésznő lábát? — kérdeztem.

— Nem kell levágni — mondta dr. Gajdos Tamás.

— Akkor meg mi a baj?

— Ezek a nők ordináré módon káromkodnak.

— Itt kupleráj volt valamikor — mondtam. — Ez rossz hatással van rájuk.

— Soha többé nem teszem be ide a lábam — mondta dr. Gajdos Tamás. — Inkább összetett kézzel könyörgöm Lúciának, hogy térjen vissza hozzám.

Odajött hozzánk Alföldy Tibor és Lakner Ferenc. A rendező aggódva megkérdezte:

— Meggyógyul a művésznő térde?

— Lehetséges — mondta fagyosan dr. Gajdos Tamás.

— Hogy értsem ezt?

— A doktor úr meg tudná gyógyítani a fájós térdet — magyaráztam —, de mélységesen csalódott a színházban.

— Miért? — kérdezte a rendező.

— Nagyon elkanászosodott ez a színtársulat — mondtam. — Különösen a nők. Igencsak mocskos szájúak.

— Ez igaz — hagyta rám fájdalmas arccal Alföldy Tibor. — Le kellene hívni az igazgatót, hogy csináljon már itt rendet.

— Hívja le — mondtam.

— Engem kirúgna az irodájából — mondta a rendező. — És egyébként is kiújult a gyomorfekélyem. Hívja le maga.

— Nem ismerem az igazgatót — mondtam.

— Till Sándornak hívják, s legalább százhúsz kilós hústorony — mondta Lakner Ferenc, az élszínész. — Az irodájában alszik, és nagyon morózusan szokott ébredni. Minket kíméletlenül kirugdal az irodájából. Azt hiszem, nem szereti a művészetet és a művészeket. De veled talán nem gorombáskodna. Tisztességes kétkezi munkás vagy, elég nagyra nőttél, meg aztán neked nincs is veszíteni valód. Megmenthetnéd ezt a bemutatót.

Kicsit úgy éreztem magam, mintha ismét a bolondokházába kerültem volna, tétován nézelődtem a zajos színházteremben, és arra gondoltam, hogy itt tényleg rendet kellene már teremteni.