Irodalmi Szemle, 1994
1994/7-8 - ZBIGNIEW HERBERT: Versek
Zbigniew Herbert újra mondhatom elejétől végig csatát veszt a fölemelt kéz a forrásnál gyengébb a torok a homokot nem lehet túlkiabálni a metafora nyálától a csillag és szem még nem tapad össze s hiába szorítom fülem a kőre mély hallgatásából nem tudom előhívni a csendet s mégis mennyi szót sorba raktam egyetlen vonalba amely hosszabb a tenyér minden vonalánál s így a sorsnál is hosszabb olyan vonalba amely valahová kifelé tör elágazódik egyenesebb a bátorságnál a végső vonalba mely mégis csak alig miniatűrje a láthatárnak és siklanak tovább a virágok villámai a fű szónoklata a felhők szónoklata mormog a fák kórusa békésen ég a szikla az óceán oltogatja a lenyugvó napot az éjszakát elnyeli a nap a szelek hegyszorosában új fény készül emeli a reggeli köd egy sziget pajzsát TŐZSÉR ÁRPÁD fordításai
