Irodalmi Szemle, 1994
1994/1 - VARGA IMRE: Nagyböjti krónika
Varga Imre A béka retyeg. március 28. Korán fölébredek, hideg van. Nyitom az ajtó fazsaluját, s né, odakint vékony rétegben hó! Hogy mennyit árt ez a visszatántorodó tél a rügyező fáknak, vetemé- nyeknek, zöldeknek, most még lemérhetetlen. De talán átvészelik. Álmodtam. Most még nem rögzítem, amire emlékszem. Várok vele. Mennyi gondolat erről az állapotról, képzelődés: vajon álom-e már, amiben vagyok, vagy belső oldottság, öröm, amely beburkol boldog könnyebbségébe. A légzés elmerít az örömben és magasba ragad. Nem tudom, ez már az álom képe-e, vagy a féléberségé. Egy szépséges, zöld, erdős, sziklás völgyre néző domboldalban ácsorgok, messzebb kőkolostor, előtte karavánutak találkozása, piacos hely. A házban idebent tűvé teszem a konyhát meg az éléskamrát. Két hűtőszekrény, mindkettőben ételmaradékok, száraz kenyérvégek. Két nővel vagyok itt, az egyik T. László volt felesége, a másik arca elveszett. Mint ahogy az is, hogyan próbálkozom különféle játékokkal. Az éléskamra ablaka tágas külső térre nyílik, hímzett gyapjúszőnyegek takarják a teljes ablak előtti részt, öszvér és szamárfejek nyúlnak a magasba. S e zöld délszaki táj melegében, a szőnyegek bonyolult mintázata fölött táncikáló hópelyhek. * Másodszorra is elaludtam, s közben elolvadt odakint a havacska. De nem szeretnék még felkelni a szoba hidegébe, fázik a fülem. * A reggeli langyosra melegített vizet megforgatom a számban, az íze: aranyfény, majd kiterjedt, tömbös, piritszerű fényes csillogás, ez áll kupacban: öröm. * Ma csak gyomormosás, a külső tisztálkodás elmaradt. Fekszem az ágyban takarókba burkolózva, akár egy szabadnapos eszkimó. Ez is újdonság, több a belső történés, mozdulat, időzöm bennük, tapasztalom. A szembesülés. Fölkelek. Egy kiskanál méz hideg ellen, citromfűtea. Megmosom hideg vízben az arcom és kezem.
