Irodalmi Szemle, 1994

1994/7-8 - DUBA GYULA: Sólyomvadászat

m m i ipS'Vf TI A :

llUoA UiULA

Sólyomvadászat

(Részletek az azonos című kisregényből)

I.

A sólyompár észrevétlenül költözött a Redoute padlására, a tető kerek szellőzőablakán át jutottak be a kupola alatti belső térbe. Ezerkilencszáznyolcvannyolc tavaszán láttam őket először. Jelenlétüket nem mindennapi csodának, ritka véletlennek, sőt tévedésnek véltem, de elcsodálkoztak mások is, akik észrevették őket. Mit keresnek a szabad mezők és erdős ligetek merész orvmadarai a gépekkel és emberekkel zsúfolt nagyvárosban? A sólymok nem törődtek velünk. Végigsuhantak az utcák és házak fölött, megjelenésükkel eszeveszett menekülésre késztetve a galambokat, ezeket a néha kényeztetett, máskor kiszolgáltatott páriákat; majd felvágódtak a magasba, szédítően felíveltek, és alig láthatóan függve az ég vásznán, mint a vörös vércsék egy helyben szitálva a levegőben, rekedtes s mégis erős, ám nem kellemetlen hangon, fenyegetően rikoltoztak. Kgiak...kgiak..., máskor pedig kajak...kajak — kiabáltak egymásnak. A galambokat nem bántották, ők magas helyeken vadásztak, a Várdomb bozótosaiban és a kertekben kerestek élelmet, sőt a távolabbi mezőkre és a hegyvidéki erdőkbe is kirepültek zsákmány után. Bizonyára nagy utat tettek meg a táplálékukért, hatalmas távolságokra szálltak.

A környékünkön egyre otthonosabban érezték magukat. A házak tűzfalának ormára telepedtek, csorba kéményeken pihengettek, felszállva jóízűen rikoltoztak, játékos repülőbemutatókat tartottak, és teljesen megbolondították a galambokat, ősz végén azonban eltűntek, a kemény télen nem láttuk őket, megfeledkeztünk róluk. Jelenlétük véletlen volt, elmúlt, s már nem ismétlődhet meg, a természet tévedése lehetett, amely nem esik meg még egyszer, mert a természet sem tehet a saját törvényei ellen.

Ám, ki tudhatja? Ki ismerheti, mint változnak bonyolult világunkban az emberi és állati lét feltételei? Percekre, órákra és napokra, rövidebb és hosszabb időszakokra, sajátos jelentéstartományokra aprózódó, s szinte észrevétlenül elillanó életünkben nem láthatjuk tisztán és felismerhetőn a nagyobb összefüggéseket! A dolgok arcát jelentéktelen külsőségek és apró tények tömegéből szőtt mihaszna fátylak takarják. Bujkál előttünk az igazság, és a lényeg ravaszul elrejtőzik.

Az autók és járókelők fölött suhanó sólymok nem voltak egészen idegenek számomra. Régóta figyelem a folyamatot, ahogy az önmaga valóját élő természet gyakran elképesztő és abszurd formákban a városba lopakodik. Rejtett támadás folyik! A betonjárdák és a kőfalak találkozásának vonalából, a sziklakemény éles szegletekből kinövő ecetfákról nem is szólok, annyira megszokottak. Az aszfalt repedéseiből és a terek sebeiből, a kőlapok érintkezéseinek pontatlanságából apró füvek,