Irodalmi Szemle, 1994
1994/6 - ÁRGUS - DUBA GYULA: Zs. Nagy humora
árgus tréfálkozás rokona, nem a könnyű szellemesség és heccelődés szegénylegénye, nem a jópofaság műfaja, de nem is a természetes és ösztönös "népi" humor tősgyökeres édesgyermeke. Hanem magas kulturáltságú életérzés kifejeződése, s miután valamilyen módon mégis ösztönös és elemi természetű, leginkább talán a költészet rokona lehetne. Nemcsak azért, mert a benne erjedő irónia vágyak és érzések élesztőjéből erjed és dagadozik, hanem képzettársításainak váratlansága és eredetisége okán is, asszociációs gazdagsága és képiségének mesteri fordulatai okán, gondolati emelkedettsége következtében. Lírával gazdagon átszőtt humor, amely költészetként viselkedik. Közegszerűen van jelen, a szöveg minden részletében érezhető fluidumként. Nem épít gegekre, nem torzul kihegyezett mondatokra és csattanókra, nem gyárt szóvicceket. Úgy van jelen benne a komikum, mint vér a szervezetben, akár életünkben az oxigén, hajszálerekként erezi be, és a humor nedveivel itatja át a szövegeket. A karcolatok, krokik és apró történetek, a humoros meditációk és monológok "csak" annyiban különböznek a verstől,- hogy nyelvezetük formailag szabadabb. Zs. Nagy Lajos született humorista és költő, költőhumoristának is nevezhetném. De milyen szellemi környezetből, tc- levényből táplálkozik, milyen matériákból építkezik a tehetség? Milyen hát Emberke világa? Szóltunk a közkegyelemmel szabadult bűnözőről, folytathatnánk a sort söröző munkásokkal és pálinkázó szerelőkkel, talponállók százféle toporgó népével, a lumpen alvilág alakjaival és csodabogaraival, belvárosi büfék és külvárosi csehók krémjével, az élet perifériáinak világával. Ezzel egyi- dőben kell azonban említenünk Suetonius császártörténeteit és a milói Vénuszt, az egyetemes műveltség világának és az emberiség kultúrtörténetének képi relikviáit, mitikus alakjait és szimbolikus fogalmait. A kultúrszimbólumok a hétköznapi politikai élet és megszokott hivatali bonyodalmak kesernyés légkörében, rádióhírek, újságok és tv ontotta információk reménytelen tényeivel és apró, emberi kicsinyességek bosszúságaival alkotják a dologi világot, amelyben Zs. Nagy játékos képzelete és humorának érzékelőkészsége otthonosan és bennfentesen mozog, megéli furcsa eseteit, és együtt érezve hőseivel, élő kapcsolatot tart fenn velük. Tökéletesen azonosul Emberkével! A bensőséges viszonyban, az írói alanyiság fennsőbbséges és a tényeknek alávetett tárgyiság elszenvedő szerepében az író valamilyen módon a művészi és emberi szabadságot valósítja meg! József Attilát igazolja: aki dudás akar lenni, pokolra kell annak menni! Az élet mélyáramlataínak és a kultúra eszményeinek szabad és tudatos megélése, a bonyolult sors ellentmondásai és - nyilvánvalóan — szenvedései közben, s általuk kíséive érik be Z>. Nagy művészetének realizmusa és hitele. Mindenképpen egyike azon íróinknak - vagy talán az egyetlen? —, akik a lehetséges legteljesebb művészi és emberi szabadság jegyében élnek és alkotnak, függetlenül attól, jó-e ez nekik személyes értelemben, hasznos-e emberi vonatkozásban, vagy sem! Zs. Nagy Lajos nemcsak írja, hanem éli is a művészet szabadságát és az alkotó akarat kötetlenségét. Mindkettő — mint a történelemből tudjuk — legtöbb esetben kemény sorsszerűségben, külső és belső drámai küzdelmekben valósulhat csak meg. Mondhatnánk: Emberke, szemben a mindenséggel! Élete, ha humor kíséri, csak áldott és emberi lehet.
