Irodalmi Szemle, 1994

1994/5 - TEMESI FERENC: A zsidó Isten Debrecenben

A zsidó isten Debrecenben

Söpörtünk az éjszakában a nagy, hallgatag alföldön és én azt énekeltem vodkahangon:

Vigyázz, kocsis, lyukas a kas...

Bár ne énekeltem volna.

Egyszer csak reccsent valami a kocsiban, és mi csúsztunk előre az úton. Az orgonista keményen markolta a volánt. Égett gumiszag terjengett, és végre megálltunk.

Köb iszonyú magas hangon nevetni kezdett. Azt mondta:

Látod, milyen erős a zsidó Isten?

A többiek nem értették, mért kezdek káromkodni, mért vágok életveszélyes fenyegetéseket a fejéhez. Minél dühösebb voltam, annál jobban nyerítettem.

Amikor megbizonyosodtunk felőle, hogy képtelenek vagyunk beindítani a kocsit, elindultam az éjszakában. Úgy Karcag magasságában lehettünk. Olyan hideg volt, mintha késő ősz lett volna, pedig csak augusztus volt. Örültem, amikor kilométerek múlva megláttam a benzinkút fényeit. Kihívattam egy magán-autómentőt.

Amikor visszaértem a kocsihoz, Dávid épp annál a részletnél tartott, hogy gyanús volt neki a hapsi, akitől a kocsit vette.

Gyanús?, mondtam én. Tudod, mi ez a gumiszag?

Na mi?

Gumiport kevernek a kikopott bütyköstengely fogaskerekei közé, hogy simán járjon. Aztán egyszer besül.

Köb már nem nevetett.

Honnan tudod?, kérdezte.

Autószerelést tanultam a gimiben, mondtam. Régi trükk, olyan, mint amikor a rúgós tehénbe pálinkát töltenek a kupecok a vásárban. Megjött a kocsimentő. A zenekar vele ment. Én közben megalkudtam egy taxissal, hogy elvisz bennünket a szolnoki vasútállomásra. Köböt ott akartam hagyni az úton.

Az állomáson legalább meleg volt. Hajnalodon, és mi ott ültünk a csavargók, vo- natlekésők között a reggeli gyorsra várva.

Várjál csak!, szólalt meg egyszer Köb. Ismerek én itt egy zsidót. Elment telefonkönyvet keresni.

Nem hiszem, ha nem látom: hajnalok hajnalán egy kocsi gördült az állomás elé. Beültünk, és azon az éjszakán vetett ágyban aludtunk. Libamájas szendvics volt reggelire.

Látod, ez is a zsidó Isten műve, mondta köb teleszájjal.

Ki nem állom a libamájat, morogtam.

Délelőtt ötvenhatos filmeket néztünk a hapsi gyűjteményéből, aztán kivitt bennünket az állomásra. Még integetett is. Egyetlen szót sem szóltam hazáig.