Irodalmi Szemle, 1994
1994/5 - MONOSZLÓY DEZSŐ: Trisztán és Izolda
Trisztán és Izolda sik cica tudnillik maga volt. TRISZTÁN Nem igaz. Nem is volt ilyen képünk. Ezt csak az én bosszantásomra találta ki... És ha volt is, tudja, ki volt az a másik macska, az a maga Herbertje, vele paráználkodott negyven évig. IZOLDA: De hiszen maga féltékeny, Trisztán! TRISZTÁN: Maga öntelt. Éppen olyan öntelt, mint kislány korában. Akkor is azt hitte, maga körül forog a világ. A maga kénye-kedve szerint táncol mindenki. Lefeküdjek, ne feküdjek. Három hónapig kellett könyörögnöm, amíg az enyém lett. Három hónapig! Pedig abban az időben még a hanglemezekről is azt nyávogták: hogy egy nap a világ, holnap indulunk a frontra. IZOLDA: Én is három hónapig vártam arra az ölelésre. TRISZTÁN: Ne várt volna rá. Vagy ha már tudott addig várni, minek olvadt el ott a magaslesen. Akkor furakodott az életembe végérvényesen, és nem akkor, amikor gyűrűt váltottunk. Ha akkor is megmaradt volna annak az öntelt, frigid fruskának, amilyennek mutatta magát... IZOLDA: Akkor jobb lett volna? TRISZTÁN: Természetesen, hogy jobb lett volna. Végre tudnám, hogy egyedül vagyok. De így ragaszkodnom kell ahhoz, hogy velem jöjjön, nemlétező rézkarcokról hazudozzon, hogy veszekedhessek magával. IZOLDA: Én nem akarok magával veszekedni. TRISZTÁN: Az egész élet disznóság... IZOLDA: A magasles is? TRISZTÁN: Én veszekedni akarok magával, és nem érzelegni... Azt hiszem egyelőre mindent elmondtunk egymásnak. A többit hagyjuk a tengerentúlra, és amit ott sem tudunk elmondani, azt arra az alkalomra, ha újra megszületünk. IZOLDA: Köszönöm a rózsákat. TRISZTÁN: Ne köszönje, úgyis elhervadnak. RENDEZŐ: (Kopog.) Jó, ennél a mondatnál abba is hagyhatjuk. Ez a mondat már a darab túlvilágára utal, arra, hogy teljesen mindegy, fekete zászló, fehér zászló, ami következik, az rövid ajándék, elhervad, mint a rózsacsokor. IZOLDA: Én mégis irigylem Trisztánt és Izoldát. Azt irigylem bennük, hogy egy zsörtölődő vénember és egy megsavanyodott háziasszony egyszeriben felfedezi: és eltelik a saját fiatalságával... RENDEZŐ: Méghozzá halálig tartóan... Köszönöm a próbát. Ezt meg útravaló- ul: (A magnóról felhangzik a francia szöveg.) Isot, Isot, la Blonde Merveil de Tout le Monde! Isot ma drue, Isot M Amié, En vous ma Mórt en Vous ma Vie! (Amikor a versnek vége szakad, magános taps.)
