Irodalmi Szemle, 1994
1994/5 - MONOSZLÓY DEZSŐ: Trisztán és Izolda
Monoszlóy Dezső a régi menyasszonyt, mert egy súlyos műtét a halálra figyelmeztette. Valószínűleg azzal is tisztában van, hogy már nincs neki sok hátra. Ami még hátravan, azt Izoldával akarja leélni. Nem azért, mert szereti, vagy még szereti, egy ilyen hatvan év körüli sokat próbált férfi szenvedélye más töltésű. Ő két misztériumot akar összekapcsolni — javítsatok ki, ha másképp gondoljátok —, annak a régi szerelemnek a misztériumát a közeli halál misztériumával. IZOLDA: Azt még nem beszéltük meg, hogy amikor Trisztán csönget, én mit csinálok. Itt csak annyi áll, hogy Izolda az ebédlőasztal mellett ül, riadtan felugrik. RENDEZŐ: A „riadtat” felejtsd el. Rossz szó. Izolda nem riadt, talán kicsit zavarodott, valamilyen különös várakozás tölti el. Most kezd azonosulni a mondabeli Izoldával. A sóvárgóval, a megadásra készülővel. TRISZTÁN: Csöngethetek? RENDEZŐ: Várj, a te helyzetedet sem tisztáztuk még. Annyi bizonyos, van benned némi elfogódottság, talán — én most szándékosan túlzók — megszeppentség, hiszen tudod, hogy gorombáskodtál, hogy kidobtak. De azt is sejted, hogy előbb-utóbb úgyis a te akaratod érvényesül. TRISZTÁN: Csengethetek? RENDEZŐ: Felőlem becsengethetsz. TRISZTÁN: (Csengetés, lépések, ajtónyitás.) Ezt a gyomot tegye egy vázába... IZOLDA: Jaj, milyen szépek ezek a rózsák, és mennyi... TRISZTÁN: Ötvenhat szál. IZOLDA: De hiszen még nincs születésnapom. TRISZTÁN: Ne szerénykedjen, jön az, jön az... fél szál rózsát nem hozhattam. IZOLDA: Egy vázában nem is fér el. TRISZTÁN: És ne haragudjon, amiért... IZOLDA: Miért haragudnék, azt a tegnapi kifakadását már el is felejtettem. TRISZTÁN: Nem felejtette el, de én nem is arról beszélek, azért ne haragudjon, hogy életben maradtam. IZOLDA: Már megint kezdi. TRISZTÁN: Nem tehetek róla, hogy sikerült kimenekülnöm az. égő masinából. Tudja, fiatalkorban az életösztön rendkívül erős.. Olyannyira, hogy a fogságot is kibírja, és hazajön... IZOLDA: Mi hivatalos értesítést kaptunk. TRISZTÁN: Hát igen. IZOLDA: Főzzek egy kávét? TRISZTÁN: Ne főzzön semmit, üljön le... Mikor állt össze azzal a senkiházival? IZOLDA: Ne beszéljen így, maga nem ismeri Herbertet. Ő igen rendes, derék ember, egy rossz szót se mondhatok rá, és különben is... TRISZTÁN: (Utánozza.) És különben is... IZOLDA: Miért hánytorgatjuk fel, amit el akarunk felejteni? TRISZTÁN: Én nem akarok semmit elfelejteni, azért vagyok itt, mert semmit
