Irodalmi Szemle, 1994
1994/5 - GÁL SÁNDOR: Versek
Versek sodrába került volna az emlékezet a se-volt s a se-lesz kőkopár izzása átdereng a távolság köd-valója mögül csend és hallgatás fonódik egybe kérdéstelen a némaság amikor jő a fény mint amikor jő a fagy s az ég magasa megdidereg eggyé roskad fehérbe fordul s lesz otthontalanná a tér ismétlődik az ismételhetetlen mert a tudás felemeli azt is ami szándék volt csupán de valóvá sohasem változott érzed-e az emlék kegyetlenségét és nincs feloldozás a hit kegyelme kővé merevült s a szó visszazuhan a szájba látható a sötétség mélye látható a vér nélküli magány a csend a szólni-nem-tudás s az egész mélybe-süllyedi földrész lassan betemetődik hulló-önmagunkkal
/
