Irodalmi Szemle, 1994

1994/5 - HAJDÚ ISTVÁN: Éjszaka az Escorialban

Éjszaka az Escorialban

széd szobából tompa, fojtott beszédett hallott, majd egy óriási reccsenést, mint amikor eltörik valami, szétpattan egy abroncs. Alig húzott magára egy szürke posztókabátot, amikor a szobában kivágódott a nagy szárnyas ajtó, és két marcona ábrázatú jövevény lépett be a hálóba. Mögöttük egy jól öltözött alak bámult befelé, nem is bámult, számba vett, és ezt a parancsot adta ki a busafejűnek: „Azt és azt vigyétek!” Közben az ágyra mutatott, melyben feküdtek, és a sarokban árválkodó tükrös asztalra. A két férfi egy gyakorlott mozdulattal kifordította őket az ágyból, undorodva tőlük, mintha leprások lennének. A földről figyelték az idegenek ténykedését. Olyanok voltak, mint két leragadt óriáshangya, moccanni sem tudtak meglepetésükben. A jövevények pillanatok alatt szétszerelték a háziak történelmi ágyát és a bámészkodó tükröt. Valahol árulás történt. Sejtelmük sem volt, kik ezek az emberek, tolvajok vagy mik? Még megszólalni sem volt idejük, és az idegenek már eltűntek a zsákmányukkal. A padlóról kissé vontatottan, a kellemetlen élmény kesernyés utóízével keltek fel. A kabátok, az esemény tanúi egymásba kapaszkodva hevertek a földön, mint egy tömegsír kihantolt hullái. Á. az árván maradt szekrényekbe kezdte dühösen berakni a hullákat, és az orra alatt gyilkos szavakat sziszegett. Már épp felfedezőútra útra indult volna, megtudni D.-től, mi is történi valójában, mit jelentsen ez a hajnali riogatás, amikor újra kivágódott az ajtó, benne D. csapzott alakja jelent meg, diadalmas arckifejezéssel tartott egy üveget a kezében, és ezt mondta:

— Gyertek, igyatok egyet, már elmentek. Semmi gond, csak a végrehajtó volt. A Szerv elvitte a pénzét.

A szekrényben a súlyos kabátok megremegtek, és ugyanakkor a szomszédban leesett a polcról egy vaskos könyv, de D. már egy lámpát gyújtogatott és oltogatott diadalittasan.