Irodalmi Szemle, 1994
1994/5 - HAJDÚ ISTVÁN: Éjszaka az Escorialban
Éjszaka az Escorialban minden apró mozdulatot, melyet maga köré gyűjtött. A hangszórók a fejében muzulmánok riogását harsogták: A boszniai muzulmánok kilátásba helyezték: amennyiben a szerbek vasárnap reggelig nem szüntetik be a Gorazsde elleni támadásaikat, vegyi háborút indítanak Európa ellen. A bejelentést a 2. bosnyák hadsereg parancsnoka tette, aki szerint elegendő klórral és más vegyi anyaggal rendelkeznek az egészkontinens megmérgezéséhez. Az ENSZ- békefenntartók szerint... És az ismerős tárgyak egyetlen ecsetvonással vérvörös színűre változtak, ugyanakkor egy száj vörös fényt fröcskölt a helyiségbe. A fürdőszoba gyilkos kamrájában a tárgyak ellene fordultak, és a gyilok eszközeivé váltak: a fogmosó pohár kézigránáttá, a meredező fogkefék dinamitrudakká; a borotva az arcához szökött, az ollók csattogni kezdtek, a mosdókesztyű a száját fogta be, a törülköző hurokként csavarodott a nyaka köré. A tubusból fojtó gáz illant, a tükör behorpadt, és kínos grimaszba nyomorította az arcát. Beállt az átmeneti állapot... CSAK ÁTMENETI ÁLLAPOTOK LÉTEZNEK, ÍGY NEM MARAD MÁS HÁTRA SZÁMUNKRA, MINT HOZZÁIGAZÍTANI A TUDATOT. A kávéja kihűlt; amikor hozzálátott a reggelihez, a szobából acsarkodó rádióba egy gombnyomással belefojtotta a szót. Az első pillantást a nagyvilágba óvatosan, túlzott megfontoltsággal az ablakon keresztül vetette — sok minden füghettettt az „első pillantás” utáni benyomásoktól. A megszokott látványnak megörült, és megnyugodott. Szomszédja, a korosodó színész, baszk sapkában, melyet télcn-nyáron viselt (a fejéhez szögelte egy sikertelen előadás után), a kutyáját sétáltatta, jobban mondva „pórázon rángatta a dögöt”, ahogy a színész szokta mondani, amikor néha összefutottak, mert az elhízott barna eb lusta volt a dolgát végezni, így P. úr addig rángatta-cibálta, míg ki nem préselte belőle a sárgás folyadékot, mint egy vízzel teli dudából. Arrébb, az üzlet és a dohánybolt között Gyula bácsi, akit mindenki tegezett a környéken, a hajnalban ellopott napilapot árulta, szájából csurgott a nyál, beszéd közben permetezett és a járókelőktől cigarettát kért. A zsákmányt egy gyors mozdulattal zsíros zakójának zsebébe csúsztatta a többi közé, mint perselybe az aprópénzt, ínségesebb időkre tartogatva. A zöldségeslány kicsattanó jókedvvel uralkodott a portékája — piros paradicsom, turbános karfiol, kerekded káposzta és különféle gyümölcs — fölött. A meghatározatlan alakú téren egy ballonkabátos hivatalnok vágott át a buszmegálló irányába. Ez a tér sem különbözött a világ tereinek bármelyikétől, fölötte madarak röpködtek, hólyagos bőrét emberek taposták mint közönyös szörnyetegek egy poros mondában a cselekmény mögött. Akarata teljes megfeszítésével, minden erejét latba vetve próbálta összehozni ezeket az embereket, mintha egy erős kötelet húzna egész életén keresztül, de a kötél másik végét óriások tartották, és nem mozdultak helyükről. És ilyenkor kiabálta bele tehetetlenül a világba mint bűnös Raszkolnyikov: nem biíírom!
