Irodalmi Szemle, 1994
1994/4 - ÁRGUS - FÓNOD ZOLTÁN: Híradás irodalmunkról
árgus „kisebbségi létben élő ember lélektanának” árnyalásában látja. Megítélése szerint a költői mondanivaló jelentős adalékot nyújt a nemzetiségi önismerethez. A költői megújulás tényét emeli ki Kulcsár Ferenc A felkiáltójeles ember című kötetéről szólva is. Különösen elismerően ír arról a szándékáról, mellyel a költő anyanyelve védelmét vállalta. Az „átlényegülés, a líraiság és ünnepélyesség” jellemzi megítélése szerint ezeket a verseket. Kulcsárból egyébként sem hiányzik az indulat, a harag vagy a szenvedély. Alabán Ferencnek talán az egyik legterjedelmesebb és legátfogóbb tanulmánya ez, értelmezéseiben sok hasznos megállapítást találunk Kulcsár Ferenc költészetéről. A megismerés és a költői szándék keresése jellemzi a Kövesdi Károly kötetéről írt kritikát. Az éjféli elégia című kötetben nemcsak az egyetlen alapérzést, a körülötte levő világgal kiegyezni nem tudó költői magatartást ismeri fel, hanem motívumrendszerének összetettségét is. Elsősorban a lét iránti érzékenységet emeli ki, nem hallgatja el azonban a szintetizálásra törekvő szándék vagy a dialektikus életszemlélet hiányát sem. A prózaírók közül Duba Gyula (A macska fél az üvegtől), Dobos László (Engedelmével), Vajkai Miklós (Veszteglők), Szigeti László (Csendek útjain) egy- egy kötetével foglalkozik. Duba esetében a realista regényábrázolás újfajta vonásait emeli ki, Dobos novellás- kötétéről szólva az „elfelejtett gesztusok, szavak és apró megnyilvánulások" mesteri ismerőjét dicséri, és a novellák ember- központúságát domborítja ki. Vajkai Miklós kötetét részletesen elemzi. Főleg a tartalom felől közelíti meg, az esztétikai szempontokat kevésbé veszi figyelembe. A kötet írásainak világát az egyik elbeszélés megállapításával jellemzi: „Mint naiv festők tünde, égbe szálló hazug képei: olyan ez a világ ” Ebből persze nem nagyon tudjuk meg, valójában milyen is ez az írói világ. Sőt: az Alabán szerinti „hazug képek” még tévútra is vezethetnek bennünket, hisz Vajkai élményanyagában éppen a valóságelemek lázítanak és nem a fikciók. Az,,utánérzések” és az „ismétlődések” esetében sem kapunk közelebbi eligazítást. Nem tudni, a témahasonlóságra, a stiláris késztetésre, a képi megformálásra vagy mire értsük ezeket a megállapításokat. Főként akkor, amikor más helyütt a szerző éppen a figurák és helyzetek sajátosságát dicséri. Elismerően ír Alabán Szigeti László riportkönyvéről. Szigeti írásai színvonalasak, valósághitelűek, kifejezőek, kifejezései esetében azonban a költőiesség túlzás. A kötetbe sorolt rövid írásokat illetően a ."dadogón tisztelő olvasó" által tett megállapításokból éppen a Szigetire jellemző ötletgazdagság és eredetiség felismerése hiányzik. .Az eszmélés útjain című fejezetben azokat az írásokat találjuk, melyek jobbára elméleti síkon közelítik meg az irodalmi élet egyes kérdéseit. A történelmi és az emberi hitel tükre címmel a legrészletesebben Fábry Zoltán munkásságával foglalkozik a szerző. írása pedagógusi és publicisztikai ösztönzésű. Olyan kérdésekre keresi a választ, melyeket Fábry kritikusai a stószi író munkásságával kapcsolatban már többször felvetettek, így például az esztétikai kategóriák hiánya (Görömbei), az eszmei mondanivaló és az esztétikai érték azonosítása (Csan- da), a kritikával kapcsolatban pedig a szubjektív ítélet véglegessége (Duba)
