Irodalmi Szemle, 1994

1994/4 - TURCZEL LAJOS: A Magyar Minerva helye a két háború közti irodalmi sajtónkban

Turczel Lajos

A Vájlokékkal egyidőben fellépő Ferenczy Józsefről és Hunyady Györgyről közelebbi adataim nincsenek, de feltételezem, hogy ők is egyetemisták voltak. A nevükkel más folyóiratokban nem találkoztam, s lehetséges az is, hogy esetleg Vajthay Dénessel együtt álnéven írtak. Ritka könyvkritikáiktól és Hunyady számos novellájától eltekintve fő műfajuk a filmkritika volt, melyet ők és Vajthay állandósítottak a lapban. A többnyire rövid, de frappáns és objektív filmkritikáikra Vajthaynak a Moszkvai éjszakákról készített skicce a legjobb példa: „Az orosz rendezők magas színi kultúrájának a bizonyítéka ez a jllm is. Maga az orosz környezet, a moszkvai épületek iromba hatása, a muzsik, az arisztokrata paloták gonosz tartalmú nagyszerűsége misztikus fogalmak az európai néző számára. A rendezés azonban gondoskodik arról, hogy a filmszerűség új kontrasztokban és emberi cselekvésekben jelenjék meg. Nem a természeti rajzolás, leírás, hanem a dráma felé hajlik. És ezekben a beállításokban sok színpadi ötletet eredetien hoz össze a film követelményeivel, s maguknak a szereplőknek is elsőrendű lehetőséget ad a produkálásra. " (VI., 1.)

Az egyetemisták felvonulása idején az V. évf. 4. számában Baudelaire széptana címmel meglepően színvonalas írás jelent meg a pozsonyinak jelzett Suara Róberttól. Róla semmi adatom nincs, de a különleges irodalmi-esztétikai téma alapján feltételezni lehet, hogy ő is egyetemista vagy az egyetemet korábban elvégzett személy volt. A remekül felépített írásban a Baudelaire-irodalomra csak egyszer, az utolsó mondatban hivatkozik: „ Raynaud szerint Baudelaire kétségbe vonhatatlan érdeme, hogy a költészetet igazi hivatására emelte és fölszabadította a történelem, a tudomány és az erkölcs szolgálatából. " Az idézett Ernest Raynaud 1922-ben Charles Baudelaire címmel könyvet írt. Valószínű, hogy Suara Róbert erre vagy más Baudelaire-feldol- gozásra erősen támaszkodott.

A lapban természetesen a régebbi kritikusok is tovább működtek, főleg azután, hogy Vájlokék szereplése egy rendkívül buzgó időszak után megcsappant.

A Mezei Gábor álnevet használó felelős szerkesztő a zenei írásai kivételével nem volt jelentős kritikus, de számos könyvet recenzált és az irodalmi és kulturális élet aktuális problémáihoz is gyakran hozzászólt. A VII. évf. 2. számában megjelent A magyar könyvtárügy Szlovenszkón című írásának forrásértéke van. A Baumgarten-díj című cikkében kifogásolta, hogy a kuratórium az erdélyi Tamási Áronon és Remé- nyik Sándoron kívül kisebbségi írónak nem juttatott díjat. „Baumgarten Ferenc magyar írókról beszél — írja. — Nos, akár van, akár nincs szlovenszkói magyar irodalom, magyar íróink mindenesetre vannak. Szlovenszkó fiatal magyar irodalma vár. Várja Babits Mihály fölfedező tekintetét és ítéletét az eddig végzett munkáról. ” (1937, 2. sz.) Jó színvonala van A Közép-Európa körvonalai című terjedelmes recenziónak, melyben Mezei a Gál István által szerkesztett magyarországi Apollo két első évfolyamát mutatja be. Figyelme főleg a szlovákiai szerzőkre (Szvatkó Pál, Darvas János, Szik- lay László és a szlovák Rudo Uhlár) terjed ki, s megállapítja, hogy „az Apollo tanulmányokban és értekezésekben tudományos rendszerezéssel kutatja mindazt, ami Közép-Európát, a népek országútját a humanizmus nevében földrajzi és eszményi tekintetben összeköti”. (1937, 1. sz.) Nem lehet jót mondani viszont a Szlovenszkói írók Budapesten című hosszú értekezésről (1936, 7. sz.), amely a magyarországi Franklin Kiadó által megjelentetett szlovákiai írói sorozattal kapcsolatban született, de a szerzője nagyrészt csak azt a kitűnő esszéisztikus tanulmányt dorongolta, melyet Szvatkó Pál Szlovenszkói magyar irodalom címmel a szlovákiai magyar elbeszélők antológiája elé írt. Abban még igazat lehet adni Mezeinek, hogy képtelen bi