Irodalmi Szemle, 1994
1994/4 - TURCZEL LAJOS: A Magyar Minerva helye a két háború közti irodalmi sajtónkban
Turczel Lajos vetségben álló Magyar Nemzeti Párt a magyar kormánytól politikai és kulturális célokra folyamatosan kaptak. A Magyar Minervát szerényen a hozzá eszmeileg közel álló Pozsonyi Toldy Kör is támogathatta, s volt egy mágánszponzora is: az amerikai Reményi József. A pozsonyi születésű és íróként az 1910-es évek elején debütáló Reményi az első világháború idején került az USA-ba, ahol később egyetemi tanár és irodalomtörténész lett. Amerikai íróvá és tudóssá válva is szoros kapcsolatban maradt a magyar szellemi élettel és élénk kapcsolatot teremtett az 1918 után kibontakozó csehszlovákiai magyar irodalommal. A sajtónkban való publikálásai közül a Magyar Minervának írottak emelkednek ki; ebben a lapban Magyar író amerkai naplójából címmel kilenc évfolyamon keresztül állandó rovata is volt. Azt, hogy a lap mecénásaként, szponzoraként is működött, az öreg Reinel Jánostól tudtam meg. Konkrétabb adatokat nem mondott, de a többszörös támogatást jelentősnek nevezte5. A lap legkülönösebb vonása az volt, hogy szerzői között a külföldiek voltak többségben. Ez főleg az első négy évfolyamra volt jellemző, amikor akadtak olyan számok is (például a II. évfolyam 4. szám), ahol két hazai szerző mellett tíz külföldi szerepelt. Annak ellenére, hogy a külföldiek zöme magyarországi, erdélyi és jugoszláviai magyar író volt, a lap nem tekinthető a részekre szakadt magyar irodalom tudatos, koncepciózus szemléjének. Az ilyen feltételezésnek főleg az mond ellent, hogy a felkarolt magyar részirodalmakról — Tamás Lajost jugoszláviai magyar költészet című, mindössze három költőt (Szenteleky Kornélt, Fekete Lajost és Csuka Zoltánt) bemutató írásán kívül — nem jelent meg átfogóbb helyzetkép, fejlődéskép. A másik ellentmondás pedig az, hogy az akkori legjelentősebb magyarországi írók (Móricz Zsigmond, Krúdy Gyula, Kosztolányi Dezső, Karinthy Frigyes, Tóth Árpád, Juhász Gyula, Illyés Gyula, József Attila, Szabó Lőrincz) a lapból kimaradtak. A kivételt Babits Mihály jelenti, de tőle is csak abból az alkalomból közöltek egy tanulmányt (Az írástudók árulása), amikor 1932 október 12-én Pozsonyban előadást tartott. Ez az eset tipikusnak tekinthető: a külföldi magyar írók szerepeltetése az alkalmi kapcsolatok és a régebbi és új ismeretségek alapján történt. II. Először a lap hazai szerzőgárdáját mutatom be, mely eléggé népes volt, de kiemelkedőbb egyéniség ritkán akadt benne. A szépirodalmi anyag gyenge átlagos színvonalát az okozta, hogy a szerkesztők az Új Aurórától több dilettáns és epigon írót átvettek és a keresztényszocialista párt maradi kultúrpolitikájához és irodalomszemléletéhez általában alkalmazkodniuk kellett. A keresztényszocialisták szövetségesének, a Magyar Nemzeti Pártnak kultúrpolitikája sokkal korszerűbb, nyitottabb volt, s ez az ellentét — és az időnkénti politikai nézeteltérés is — az egyesülésük előtti időszakban sok konfliktust idézett elő a két párt között.6 A Magyar Minervában a szépirodalom primátusa érvényesült, s az ilyen anyagok (versek, novellák, folytatásos regények) általában a terjedelem felét foglalták el. E- lőfordult az, hogy egyidőben három folytatásos regény is futott. A költők közül Mécs László érthető megbecsülést élvezett, de az Új Aurórától jött dilettáns Virsik Mária nála gyakrabban szerepelt, s az önképzőköri színvonalú ifj. Bolyky János és a Mécs-epigon Kossányi József is gyakran jelentek meg. Mécsen és a prózaírő Tamás Mihályon kívül az élvonalbeli költők és prózaírók (Forbáth
