Irodalmi Szemle, 1994

1994/4 - JAROSLAVA PAŠIAKOVÁ: Adalék Valentin Beniak fordítói munkásságához

JAROSLAVA PAŠIAKOVÁ

Adalék Valentín Beniak műfordítói munkásságához

Száz éve született Valentín Beniak (1894—1973) szlovák költő és műfordító, aki a német, francia és angol költészet mellett a magyar poézisnek is avatott szlovák tolmácsolója volt.

Költészete széles skálájú és változatos. Hangja komoly, néhol érzéki, férfias, gyakran bölcseleti töltésű. A magyar költészet felé műfordítóként elsősorban a második világháború után fordul, amikor költőként is új utakat keres. Mélyülő saját költészetének megfelelően műfordítói penzumai is igényesek, a magyar költészet csúcsértékeit fordítja szlovákra: Madách Imrét, Adyt, Babitsot, Tóth Árpádot, Kosztolányit, Juhász Gyulát.

Elsőnek viszont Szabó Dezső dokumentumértékű regényét, Az elsodort falui közvetítette a szlovák olvasók számára, amely eredetiben 1919-ben, Beniak szlovák fordításában pedig (a pozsonyi Orlovský-kiadónál) 1949-ben jelent meg. A regényben felködlik a történelmi Magyarország széthullásának a víziója, mégpedig olyan történelmi időben, amikor ezt még a leprogresszívebb magyar írók sem tudták volna elképzelni. Maga Beniak úgy magyarázza tettét a műhöz fűzött utószavában, hogy azért vállalkozott e stilisztikailag és tartalmilag szokatlanul igényes expresszionistanaturalista regény lefordítására, mert azt vallja: „nem árt, ha tudjuk, miért és hogyan váltak el útjaink”. (Utószó, 235. o.)

Beniak következő jelentős műfordítói vállalkozása az alsósztregovai mester, Madách Imre fauszti hangolású művének, Az ember tragédiájának a szlovákra fordítása volt. (Az eredeti 1862-ben, Beniak fordítása 1950-ben jelent meg.) A könyv utóiratában a fordító arról vall, hogy a tolmácsolás során rendkívüli élményt jelentett neki a mű, amely szerinte olyan, „...mint egy gránitkő, nem porlad szét, nem veszti el időszerűségét, és sohasem lesz áporodott szagú ”. (210. o.)

Tiszteletet ébreszt Beniak következetessége a lefordítandó művek kiválasztásában; a költő ugyanis ezekben is hű tudott maradni saját költői világához. A francia költészetet közvetítő fordításaiban például önmaga trisztáni sorsának keresését, illetve igazolását láthatjuk; a középkori lovagi eszmék ugyanúgy közel álltak hozzá, mint az eszelős Don Quijote világa (lásd Don Quijote a Tátra alatt című versét). Beniak, a „szellem lovagja”, csakis az általa hitelesnek tartott filozófiájú írásokat volt hajlandó lefordítani. Ez legfőképpen meditatív költészetében érezhető: „metafizikai jellegű profetikus vízióiban a jó és a rossz, a fény és az árnyék, az isteni és démoni közötti harc folyik ” (J. K. Šmálov).