Irodalmi Szemle, 1994
1994/4 - VALENTÍN BENIAK: Versek
Valentín Beniak Ahogy tölgyesben kiásott nehéz farönköt, úgy vonszoljuk életünk, s tűzre vetjük, el kell égnie ki ne aludjék tűzhelyünk! Hosszú lesz az utad, ha ma éjjel elindulsz hátrahagyva élőket, holtakat, borzalmas magányban menekülsz, s a lélekharang szava nyomodban marad, a halál dobolása túldöngi e fojtott hangot; de ha feladod és elbuksz, fehér álmok galambjai keringenek majd körötted! Fenséges az emberi faj, a mélybe merül s az eget ostromolja, és otthont keres a végtelen védőfalán: mégis mindnyájan reszketünk, hogy eljön a pillanat, s ránk itt már nem talál! A. SZABÓ LÁSZLÓ fordítása Egy beteg költőre (Chorý básnik) Hová tűnt iaszoni aranygyapjad? Az agora néhány kockaköve még talpadtól forró, de te már sebesült vadként félrehúzódtál s elrejtőztél, piroslik a seb a lapockád alatt.
