Irodalmi Szemle, 1994
1994/4 - TORNAI JÓZSEF: Versek
TORNAI JÓZSEF Isten előtt állni Egyenesen, érzed: végül se jobbra, se balra, szemközt, szakadék-tekintet. Nem kellenek elragadtatások, katedrálisok törmelékes szája. Lassan, földet érve, könnyű térddel: Isten előtt állni. Az alkonyat vagy kék vagy zöld szempár. Mindegy. Nem mozdulsz el. Most. És minden oda- örvénylik: lemondás, túlvilág-szomj, lázadás léted árnyék-habja ellen. Se káromlás, se imádság. Isten előtt: tört koponyacsontok hómezeje. Látod: ott van, nincs ott, keselyű-arc, csőr-csattogás. Nincs megváltás, megvilágosodás. És meghasad a szemgolyók kárpitja: sötétség, halpikkelyes hullámverés. A lába nem moccan, és ott, már csak előtte, ott, amíg sejtjeid napjai le nem csorognak az aranyozott gyertyatartón. Miért nem figyeled inkább... Miért foglalkozol annyit azzal a lénnyel, aki, tudod, örök időkre ki van szolgáltatva a háborúinak, az egyházaknak, a napi anyagcsere megaláztatásainak, és sohasem szabadulhat a saját rossz filozófiáitól, semmibe sugárzó gyönyöreitől? Miért nem figyeled inkább a fehér nyakkendőjű, légtomász cinkéi, ahogy pontosan kiszámítva beugrik a madáretető keskeny nyílásán, és diadalmasan pattan ki onnan, egy szem örökkévalósággal a csőrében ?
