Irodalmi Szemle, 1994

1994/3 - IRODALMI PÁLYÁZAT 1993 - RÁCZ OLIVÉR: Umberto, a király

Irodalmi pályázat 1993

konyhába, és egy disznóölő késsel leszúrta a vasutas. Ezt a kőmíves-patikust vajon miért ölték meg?

Meg is kérdezte:

— Miért?

Laci bácsi ismét felsóhajtott. Hosszan, nagyon komoran.

— Mert zsidó volt. Azért.

Ennyi Umbinak elég volt egy napra. Meg is kell ám emészteni a hallottakat. Előfordult, hogy Umberto első hallásra nem volt képes felfogni, megérteni a dolgokat.

Másnap megkérdezte:

— Laci bácsi, kik a zsidók?

Lám, azokban az időkben az ártatlanabb lelkek már nem nagyon tudták, kik a zsidók. Honnan tudhatták volna, amikor a városban alig akadt belőlük mutatóba néhány véletlenül megmaradt, táborokból, bujkálásokból hazavergődött példány. De azért néha-néha — eléggé gyakran — egyesek szívből és konok meggyőződéssel szidták őket. Mindenért. Múltért, jelenért, jövőért.

Laci bácsi megfontolta a dolgot, hümmögött, sokára válaszolt:

— Zsidók? Akik mindig a rövidebbet húzzák... Persze, akadnak bőven más népek is, akiknek ez volt, vagy ez lett a sorsuk. A római birodalom óta egészen napjainkig. De a zsidókat, természetesen csak a gyámoltalanabbját, védtelenebbjét, általában mindig püfölték. Isten választott népe — mondta kesernyésen. De nem hiszem, hogy Isten pontosan és kizárólag erre a célra választotta volna ki őket...

Umberto fülében ebből az egészből megint csak a „rövidebbet húzzák” kitétel ragadt meg. Azt nem tudta mindig pontosan, ki is lehet ő, Ordini Umberto, azt azonban igen, hogy ő is azok közé tartozik, akik gyakran húzták a rövidebbet... A suliban, a szemeteseknél, a srácokkal, utcai hancúrozások, játékok során — ha ugyan egyáltalán befogadták maguk közé, a trógerolóknál — mindig. Mert noha Umberto általában maradéktalanul elégedett volt a sorsával, annyit ő is tudott, mit jelent valamiben „rövidebbet húzni”.

Nagyon logikus képzettársítással Umberto — ha nagyon összeszedte magát, megerőltette szegény agysejtjeit, tudott következtetni — félénken megkérdezte:

— Akkor Umbi is zsidó?

Laci bácsi rápillantott a szeme sarkából. Ebből az Umbiból komoly államférfi lehetett volna.

— Hát persze. Te is — én is.

Umberto megnyugodott.

Ha Laci bácsi is zsidó, akkor ő is nyugodtan vállalhatja.

De azért mégis jobb lenne bukfencező baknyúlnak lenni a virágos réten.

Ettől eltekintve buzgón végezte a munkáját.

Éppen egy jókora, ábrákkal, képekkel sűrűn tarkított könyv keménypapirosból készült, erős vászonsarkakkal — félvászon! — ellátott borítólapján bütykölt. Ügyesen, gondosan, szakavatottan. Umbinak, a szemeteskocsi bakján trógerolással, ki-be rakodással eltöltött évek ellenére is érzékeny, fürge, ügyes keze volt; nem győzzük