Irodalmi Szemle, 1994
1994/3 - IRODALMI PÁLYÁZAT 1993 - RÁCZ OLIVÉR: Umberto, a király
Irodalmi pályázat 1993 — Avar? — Az. Umbi boldogan marokra fogta a ceruzáját. Amit Laci bácsi mond, az szent. Csak másnap, enyvkavargatás közben kattant valami ismét a kobakjában. Lerakta a kavarófát. — Laci bácsi... — Na? Mi van, Umbikám? — Asszem, nem’tok avarul... — Más sem tud — nyugtatta meg Laci bácsi. — Én sem. Mindjárt más: ha Laci bácsi sem tud, akkor minden rendben. Umbi megnyugodva folytatta a számlálólap kitöltését, ott, ahol előző nap abbahagyta. Nem volt túlságosan nehéz munka — a megkérdezett „vagyoni állapotára” vonatkozó kérdésekkel például pillanatokon belül elkészült. Születési helye, éve, hónapja, napja — rendben van. Iskolai végzettsége — ez sem volt túlságosan bonyolult kérdés. Nemzetisége: avar. — Laci bácsi utóbb ütött-kopott, ócska, ötsoros billentyűzetű írógépén titokban átírta az egész kérdőívet. Umbinak nem szólt róla. Umbi nevét is ő írta alá. Borítékba tette, leragasztotta: — Add oda a házmester néninek. Majd ő átadja a számlálóbiztosnak. De Umbi azért másnap még egyszer megkérdezte: — Laci bácsi!... — Igen...? — Laci bácsi, kik azok az avarok? Laci bácsi a homlokát ráncolta. Már rég megfeledkezett a népszámlálási ívekről. De aztán váratlanul eszébe jutott, miről van szó, s ettől haragos önvád fogta el, amiért ilyen meggondolatlanul megtréfálta ezt a szegény, kedves gyereket. Éppen azért tanácstalanul habozott. — Mit is kérdeztél? — Kik azok az avarok, Laci bácsi? Az avarok. — Kik?... Ja — az avarok... — Laci bácsi dühösen a csöbörbe hajította a festékes ecsetet. Most már ott egye meg a fene az egészet. — Kik lennének? Ősi, nagyon régi nép. Te meg én. Illetve, ha hinni lehet a kiszínezett családi hagyományoknak, fel- duzzasztott, kicifrázott családi krónikáknak, én ősanyai ágon holmi hun származék... De voltam már szittya is — mondta kedvtelve visszagondolva a „méltatlan” házasságát megelőző, heves családi botrányokra. — Hun, avar, hun szittya... Ne törődj vele, Umbikám. Olykor, ha a műhelyben kevesebb volt a munka, vagy Laci bácsinak egyszerűen beszélhetnékje támadt, Laci bácsi lekattintotta a mennyezeti lámpa kapcsolóját (a műhelyben, ritka, tündöklőén napasugaras napok kivételével, nappal is lámpával kellett világítani), felkattintotta a szelídebb fényű asztali lámpát, rágyújtott egy cigarettára — Umbi nem; Umbi ilyenkor cukorkát vagy egy szelet csokoládét kapott —, és Laci bácsi halkan mesélt. Sok mindenről. Laci bácsi okos, művelt és olvasott ember volt: mindenről tudott mesélni. — Nagyon okos emberek mondják, hogy a szívből fakadó, boldog síráson kívül nincs szebb egy szívből fakadó, lassan kibontakozó mesénél.
