Irodalmi Szemle, 1994
1994/1 - BOHUMIL HRABAL: A Szépséges Poldi
Bohumil Hrabal derékig a földben járt volna. Hová lett vajon? Térdben vágták le egykor mindkét lábát. Hát a Szent Gál-szobor tövében lakó letépett lábfejű asszony hol van? Térden jár az is, de az ő két térdét és sípcsontját két gumikalocsni védte mindkettő orra hátrafelé nézett. Leesett az első hó, s az asszony egyszer szembejött velem. Mikor mellőztük egymást, két kalocsnija úgy lépegetett, mintha gazdájuk utánam indult volna. Pedig az asszony nem jött, hanem távolodott, akár a haladás szelleme. Hová lett vajon? Hová lettek a nyomorékok mind? Egy óriás csillagról gyakran azt hittem, hogy az esthajnalcsillag. De csak egy acetilénlámpa lángja volt az, borongó kék Mindenség, vöröslő vaskalitka. Gyakran nyitottam ki az ablakomat, s igen, egy férfi állt ott, markában a Hajnalcsillagot szorongatta. Karácsonyfaként villogott az acetilénbomba oxigénje, reménytelen emberek a besározott reményt a levegős zsinórpadlás magasába emelték. Prágában az életet csodák csodájára még mindig újra és újra feltalálják s szeretik, akkor is, ha a sztaniolagyak pudvás képeket szülnek, s a széttaposott mellkas vért köp.
