Irodalmi Szemle, 1994

1994/2 - TÓTH LÁSZLÓ: Elszigeteltség és egyetemességigény ütközőpontjában

Esszé az Irodalmi Szemléről

Tőzsér már rögtön főszerkesztői székfoglalójában egyértelművé tette: „Akik (...) írószervezetünk emlékezetes, ez év április 1 -jei ülésén engem abban a reményben juttattak az ISZ főszerkesztői székébe, hogy majd buzgón reparálgatom azt a bizonyos ka- kukkos órát, netán majd kézzel hajtom a sétálóját, sajnos, csalódni fognak bennem: nem vagyok fogékony a thanatotropizmusra. — írta 1992 júniusában — Nem vagyok benne biztos, hogy az irodalom megmenthet egy halódó népet, abban viszont biztos vagyok, hogy ha az irodalomra különböző irodalomidegen terheket rakunk, akkor az irodalom is halódni fog. Az irodalom tehát maradjon meg irodalomnak, s az irodalom folyóirata maradjon meg irodalmi folyóiratnak. ” A Tőzsér szerkesztésében azóta napvilágot látott számok azután félreérthetetlenül ugyanazt a szemléletet, ugyanazt az irodalomfelfogást és folyóiratfilozófiát vitték tovább — persze, a kettőjük közti alkati különbségeket is megtartva —, ami miatt Grendel és társai az Irodalmi Szemléből végső soron kiűzettek. S ha Grendelt elmarasztalták amiatt, hogy túl fiatal, éretlen, tapasztalatlan szerkesztőkkel vette magát körül, Tőzsér még fiatalabbakat és még tapasztalatlanabbakat — a szinte még egyetemista korú A. Szabó Lászlót és a gimnázium padjaiból alig kikerült Csehy Zoltánt — szerződtetett maga mellé.

A fentiekkel mindössze azt kívántam érzékeltetni, hogy számos egyéb funkciója mellett az Irodalmi Szemlére várt az a hálátlan és a legújabb kori magyar folyóirattörténelemben párját ritkító feladat, hogy megteremtse a saját maga konkurenciáját is. Mert, ismétlem, meggyőződésem, hogy a Kalligram az Irodalmi Szemlében jött létre, s a helyzet sajátos voltánál fogva ez nem is történhetett másként.

Végezetül most, a harmincötödik évforduló alkalmából is el kell mondanunk azt, amire a bevezető szavaimban idézett jegyzetében Lacza Tihamér már tíz évvel ezelőtt, a negyedszázados jubileumon (is) felhívta a figyelmet. Az Irodalmi Szemle története tudniillik máig feldolgozatlan, megíratlan. Igaz — a részösszefoglalóktól eltekintve —, a csehszlovákiai magyar irodalomé is az. De — mondja Lacza —„az Irodalmi Szemle történetének a megírása minden bizonnyal ösztönzőleg hatna a felszabadulás utáni csehszlovákiai magyar irodalom történetének az összefoglalására is”. Ami már csak azért is hasznos lehetne, mert „az Irodalmi Szemle indulásáról, kezdeti tevékenységéről a fiatalabb nemzedékek vajmi keveset tudnak... ’’ S még valamiért. Az Irodalmi Szemle történetét összefoglaló kismonográfiából, antológiából az idősebb korosztályok is okulhatnának. Mindenekelőtt azzal — s Lacza szavaival fejezem be dolgozatom én is —, hogy „szembetalálkozhatnának egykori önmagukkal, azokkal az elszánt, lelkes és világmegváltó ten’eket dédelgető fiatalemberekkel, akik mára mintha megfáradtak volna kissé. ”