Irodalmi Szemle, 1994
1994/2 - TÓTH LÁSZLÓ: Elszigeteltség és egyetemességigény ütközőpontjában
Esszé az Irodalmi Szemléről 39 kelés helyett. Bebizonyosodott ugyanakkor az is, hogy az érték, az irodalmi érték a legfontosabb integráló tényező: s bár lehetnek és vannak is bizonyos társadalmi-po- litikai-technikai feltételei, az érték már képes önmaga képviseletére is. Dolgozatom vége felé közeledve irodalmi babonáink, prekoncepcióink hosszú sorából kell még kiemelnem legalább egyet. Az elmúlt évtizedek kedvenc hivatkozási tétele volt, hogy az Irodalmi Szemle a leghosszabb életű csehszlovákiai magyar irodalmi lap, melyeknek átlagéletkora a két háború között mindössze öt-hat év volt. Sőt olyan lekezelő vélemény is elhangzott, hogy azok semmiképpen sem mérhetők össze az Irodalmi Szemlével. Nos, ez így részben csúsztatás, részben pedig nem igaz. Mert bár valóban az Irodalmi Szemle a leghosszabb életű csehszlovákiai magyar irodalmi lap, ez azonban önmagában még nem jelent semmit. Mélységesen igaza van ugyanis Filep Tamásnak, amikor úgy vélekedik, hogy „az összehasonlítás a más politikai-jogi körülmények között működő első köztársaságbeli folyóiratokkal voltaképp igazságtalan és akaratlanul manipuláló, hiszen a harmincéves fennállás garanciái elsősorban a nemzetiségpolitikai megfontolások voltak”. Egy irodalmi folyóirat fontosságát, súlyát, szerepét az irodalmi, esztétikai, társadalmi folyamatokban tudniillik egyébként sem az dönti el, hogy hány évfolyamot ért meg, hanem az, hogy mennyiben tudta történelmi hivatását, szerepét betölteni. Mert ehhez egyetlen évfolyam, sőt egyetlen megjelent szám is elegendő. Ilyen értelemben meggyőződésem szerint nincs lényegi különbség Szvatkó Pál valóban egyetlen számot megért Új Munkája, Tamás Mihály két évfolyamot megért Tátrája vagy Dallos István háromnégy éven át antológia-sorként megjelenő Magyar Albuma között. Valamennyi komoly hivatást betöltő, korunknak megfelelő és az adott körülményekhez képest tisztes színvonalon megjelenő, távlatos koncepción alapuló, jól szerkesztett lap volt. Miként, mindent egybevéve, s a hullámvölgyeit is beleszámítva, az Irodalmi Szemle is az. III A (cseh)szlovákiai magyar irodalomban — 1993. január 1-jétől a jelző első tagját, ugye, elsodorta az idő — régi igény teljesült akkor, amikor 1992 nyárelőjén az Irodalmi Szemle mellett napvilágot látott egy új irodalmi lap. Igaz, a Kalligram megjelenése előtt sokan tartottak attól, hogy a magasabb mércével mérhető műveket produkáló alkotókban nem túl gazdag szlovákiai magyar irodalmi(-szeliemi) élet esetleg nem lesz képes „eltartani” egy újabb, színvonalas lapot. S bár ezek az aggodalmak nem nélkülöztek minden alapot — jóllehet egyidejűleg eltúlzottak is voltak —, egy további irodalmi-szellemi műhely létrehozásának igénye igazából az irodalmi és társadalmi fejlődés belső törvényszerűségeiből, polarizálódásából fakadt. E polarizálódás — az időről időre fel-felcsapó, lefojtott indulatokban, a legkülönbözőbb érdekek és elképzelések, habitusok és erkölcsök mind gyakoribb összetűzésében — már régóta, s egyre kényszerítőbb erővel jelentkező valóság volt, mígnem aztán az 1989-es fordulat után egyszerre szabad teret nyerhetett. Az egymásnak feszülő indulatok — teljesen természetes módon — csakhamar szétfeszítették a
