Irodalmi Szemle, 1994

1994/2 - TÓTH LÁSZLÓ: Elszigeteltség és egyetemességigény ütközőpontjában

Esszé az Irodalmi Szemléről

lom ” —, mindenképpen találó, s kiterjeszthető a második világháború utáni csehszlovákiai magyar nemzeti kisebbségi kultúra egészére is.

Az Irodalmi Szemle első száma hosszas viták és előkészítés után 1958 őszén látott napvilágot. A folyóiratnak 1958-ban kettő, 1959-ben négy, 1960 és 1963 között hat, 1964 és 1990 között tíz száma jelent meg évente, 1991-től kezdve pedig tizenkettő. A folyóirat alapító főszerkesztője Dobos László volt (1958-1968), őt Duba Gyula (1968-1983), Varga Erzsébet (1983-1990), Grendel Lajos (1990-1992), illetve 1992 júniusától Tőzsér Árpád követte a főszerkesztői székben. A lap az első számtól kezdve 1970-ben bekövetkezett haláláig Fábry Zoltánt, 1983 és 1989 között pedig Duba Gyulát jegyezte főmunkatársként. (Talán beszédes lehet az is, hogy kettőjükön kívül ez idáig nem akadt más, aki méltónak találtatott volna erre a megtiszteltetésre.) Az Irodalmi Szemle szerkesztői általában a csehszlovákiai magyar irodalom jeles személyiségei közül kerültek ki. Hosszabb-rövidebb ideig például többek között Egri Viktor, Tóth Tibor, Bábi Tibor, Monoszlóy Dezső, Koncsol László, Tőzsér Árpád, Zalabai Zsigmond, Varga Imre, Kulcsár Ferenc, Balla Kálmán, Hizsnyai Zoltán és Csanda Gábor is szerkesztette az Irodalmi Szemlét, s mint említettem volt, egy ideig magam is. A lap grafikai-technikai arculatának kialakítása szempontjából 1975-ben bekövetkezett haláláig Csáder László, 1975 és 1985 között Varga Lajos töltött be meghatározó szerepet. Az Irodalmi Szemle 1968-ig a Szlovákiai írók Szövetsége, később a Madách Kiadó, majd 1989-től újból az írószövetség, illetve a Csehszlovákiai (az 1993-as év elejétől: Szlovákiai) Magyar írók Társasága kiadásában jelenik meg.

Görömbei András állapítja meg az Irodalmi Szemle indulásával kapcsolatban: „A felszabadulás után a csehszlovákiai magyar irodalom éppen fórumait teremtette meg legnehezebben, a Fáklya megszűnése után (1956) nem volt a csehszlovákiai magyarságnak irodalmi folyóirata, következésképpen nem lehetett irodalmi élete sem, hiszen a szellem vegetációra vagy újságírói örvendezésre kényszerült, a tilalomjelzésekkel még- annyira kirakott úton sem mozoghatott, mert nem volt tere. ” Ezen a helyzeten enyhített (némiképpen) az Irodalmi Szemle megjelenése. Dobos László, a lap alapító főszerkesztője az Irodalmi Szemle megjelenésétől a „szélesebb mederben” való gondolkodást, illetve a csehszlovákiai magyar irodalom önmagába zártságából, provinciális helyzetéből való kitörés lehetőségét várta mindenekelőtt.

Gyakorlatilag ez a program — az „anyánk képén a világ a ráma” programja — fogalmazódott meg az akkor még fiatal Tőzsér Árpádnak már rögtön a lap első számában közzétett Férfikor című versében, jelképes jelentéssel is gazdagítva egyúttal a folyóirat indulását. Igaz, rögtön a Tőzsér versét követő közlemény Szabó Béla 1956- os Naplója volt, amelyet azóta sem lehet pironkodás nélkül olvasni, s mindvégig a (cseh)szlovákiai magyar írásbeliség (egyik) szégyenfoltja marad. Ennek, s az ehhez hasonló politikai-esztétikai fércelmények ellenére is azonban, ha Grendel Lajos okkal jellemezte a csehszlovákiai magyar irodalom 1948 utáni szakaszát úgy, mint „az izoláció és egyetemességigény konfrontációját”, szavai fokozott mértékben ráille- nek az Irodalmi Szemlére. Pontosabban: már rögtön két legelső opusa e kettő ösz- szecsapását példázza, ahol a Napló az izolációt, a Férfikor az egyetemességigényt képviselte. Mi több, talán éppen ez a lap a legfontosabb a csehszlovákiai magyar