Irodalmi Szemle, 1994

1994/2 - Z NÉMETH ISTVÁN: Buli van a túlsó parton

Buli van a túlsó parton

za kell menni, be kell tenni a macskát újra a hűtőbe, hadd melegedjen. Aztán fel- kattintom a villanyt, látom, ott a hűtőn a cetli, nem, nem búcsúlevél, a bevásárláshoz némi útmutató, az ember ilyenkor úgy érzi, nővér, jól bevásárolt.

A punk imádkozott. „Kerüljek inkább a pokolba...” — suttogta. De újabb megpróbáltatások vártak rá...

A púpos ott állt a pult mögött, néhány dohánylevél társaságában.

— Tessék — szólt.

— Kérek egy doboz nyugtatót. Lehet hajtű is.

— Bocsánat, nem értem — mondja a szörnyszülött. — Ismételné meg az úr.

— A lakás! Elvesztettem! — mondod ingerülten.

— Mért nem hordta magával? Egy láncon, a nyakába akasztva?...

— Húsz.

A punk a homlokára csapott. „Hajdú-judú!” — mondta, de képtelen volt ráállni a történet lényegére. Hogy a történet volt-e hibás, vagy maga a punk, sohasem fog kiderülni, hiszen megszánta az Úr, látva az ő szenvedéseit.

— Minek szeretnél újraszületni a Földre??? — kérdezte jóságosán. — Ismét púnknak? Vagy rockernek? Skinheadnek?

— Darknak! Darknak! — nyögte a punk, mert igencsak sötétnek látta a szépen kivilágított Mennyországot is.

— Azon ne múljék! — mondá az Úr, és lön.

A dark megszületett. Először aranyos, imádnivaló kisfiú lett, de később teljesen eldarkosodott. Aztán már teljesen pusztulóban volt. A halált várta.

Egy napon vonatra szállt.

A pozsonyi újvárosi állomás harmadik vágányán állt az éjszakai vonat, amely Szerdahely irányába járt nap mint nap, hogy zakatolva adja át a maga kis üzeneteit az amúgy is fáradt és éjfélre már kiégett népnek. A suttyózöld emeletes okádta a köznapot, az éjszakát, az unalmat, a fáradtságot... A dark a mozdonytól számítva a második vagonban ült, fent az emeleten.