Irodalmi Szemle, 1994
1994/2 - Z NÉMETH ISTVÁN: Buli van a túlsó parton
Buli van a túlsó parton Világra kerül. S ugyan hová tart? Az égbe, az ég fele száll. Ő is szeretné átérezni a kimondhatatlant, amit mi emberek is magunkban hordozunk. Ki a zsebében, ki a tárcájában, ki varázspálcájában. De miért is kételkednénk? — Mi ez??? — rettent meg a punk, és elhúzta a száját. Novella. A tányéron egy frissen sült Ige. Kés, villa, kanál nem szükségeltetik a birtokbavételéhez. Vedd nyelved hegyére, ízlelgesd lassan. írok. Kezemben a toll, másképp nehezen lehetne. Esetleg írógéppel. De az Istennek sem tetsző csattogás, a géppuskasorozathoz hasonlító zörej elriasztaná az angyalok fenséges hadát. Itt ülnek velem szemben, ásványvizet kortyolgatnak, majszolják mézeskekszemet, s nagy, ártatlan kék szemükkel vizsgálják mozdulataimat. Az író útja az írás — általa fogan a honorárium, a nyomdafestéktől illatozó könyv, az áldott kritika. így a kiút Úttá válik, a vészkijárat pedig Egész Kijárattá. Az életed megtisztul, eleven Szóvá lesz, te teszed szóvá, s később mások is — Neked. A Hit: parádé, s ez a kettő együtt nem slágerlista. — Jaj! — nyöszörgött a punk. — Mi történik velem? Itt vagyok, ragyogok Kivilágzom a világosságban. Világok nyílnak bennem, dimenziók hervadnak. S nem csitul a hervadás. írni kell az íreknek, angolni az angoloknak. Vagy az angolnáknak. A bölcs mindig hord a szájában néhány kedves beszédet, s persze néhány fogat is, hogy a vasárnapi sült csirke se vesszen kárba. Lángolok. Csupa tűz vagyok és izzadság. A hamut mamunak mondom, csak azért is. Meg kell írnom, amit meg akarok érni. Félelmemet kristálygömbbe zárom, a fiókba teszem. Az édes képzelet orgonáin játszom hajnalhasadtáig. Megszólalok, hogy halljak valami okosat. Elindulok, hogy mozduljon alattam a világ. Vele álmodom. A pillanat pillangóin érkezik, a liliom lángjaiba öltözik. A nevembe zárom. Novella. Aki púnkká akar lenni, pokolra kell annak menni. — Segítség! -—jajgatott a punk. — Mi történik velem??? Ekkor a mellette álló alak (akinek egyébként nem volt arca) a punk vállára tette a kezét. — A Másik Parton vagy, fiam — mondta. — Itt a gondolatok megelevenednek, rád találnak, s el kell játszanod velük, ha szabadulni akarsz tőlük. — Jaj! — mondta a punk. — De ezek Kulcsár Imádságai! — Igen — bólintott az idegen. — Immáron az Örökkévalóságban leledzenek. Itt megtalálható minden gondolat, ami valaha is leíratott. Dimenziójukból könnyen megszabadulhatsz, ha átéled őket, azonosulsz velük, átengeded a lényegedet nekik, átitatódsz, mint vízzel az itatós. — Imádkozzam? — Miért ne? A punk letérdelt, imára kulcsolta a kezét, de semmi érdemleges nem jutott az eszébe. Csillagok ébrednek önmagukra. Meg kell írni a kimondhatatlant, mielőtt csillaggá lesz benned a létezés. Porszem önmagad össze kell söpörni gondosan, mielőtt a pokol porszívói hangos csatazajjal végig nem vonulnak lelked díszes hímzésű szőnyegein. Beszélni kell a Mindenséggel, akkor is, ha süket a telefon, vagy foglalt a kozmikus vonal. A szív szakadékaiban mérges gázok-gőzök fertőzhetik a létezést.
