Irodalmi Szemle, 1994
1994/12 - POKSTALLER LÍVIA: Ami volt, mindörökre van (jegyzet)
Ami volt, mindörökre van Közép-európai bezártságunk jelképe Kufstein, nemzeti magunkba fordulásunké. Ez a térsége a világnak a rebellis szabadgondolkodók „temetkezőhelye”. A teljesség igénye nélkül csak néhány megkapó példát ragadtam ki Kovács András Ferenc verseiből, inkább csak ízelítőt adva költészetéből, s talán egy kicsit jellemezve is őt. Irodalmi körökben fel-felmerül a kérdés, hogy ez a fajta költészet hozhat-e újat a magyar irodalomba, s van-e egyáltalán létjogosultsága az olyan lírának, amely ennyire szorosan kötődik az előző korok irodalmi alkotásaihoz. Vajon nem öncélú játék-e a „próteuszi alakváltoztatás”? Vajon elvisel-e ennyi alakot és stílust egyetlen költői személyiség? Vajon jelenthet-e ez az irány kivezető utat az avantgardizmus útvesztőjéből? S vajon nem zsákutcába torkollik-e ez az irály? Nem biztos, hogy ezek a kérdések ma már megválaszolhatók. Egy azonban valószínűnek látszik: lassan értelmetlenné válik a mai szkepszis, a „mindent leírtak már e-lőt- tünk” dilemmája, s helyébe a „minden újra- és továbbírható” optimizmusa lép. Kovács András Ferenc költészete legalábbis ezt bizonyítja.
