Irodalmi Szemle, 1994
1994/11 - ANDOR CSABA: Ki írta Az ember tragédiáját?
Andor Csaba pen két év múlva válaszolta meg, mikor ugyanis elővette a sok száz meg nem válaszolt levelet, és amelyiket még érdemesnek találta, megválaszolta. Látva az öreg úr nagy elfoglaltságát, megírtam neki, hogy levelét az egyetemista leányomnak ajándékoztam, a tárgyhoz meg már nem szólok, mivel tárgytalanná vált, ti. édesapám néhai Peterdy Gábor pénzügyminiszt. osztálytanácsos volt, aki 1817. márc. 18-án született. Mint fiatalember, ügyvéd volt, és az akkori ifjúsággal együtt tanult mind itthon, mind külföldön. Jól ismerte a Madách családot, és az ott nevelősködő Bory Imrét, akivel együtt sokat tárgyaltak különféle tudományos témák felett. Goethe Faustja természetesen a fő téma volt. Ez a nagy mű inspirálta Boryt arra, hogy megírja Az ember tragédiáját. Mindig újabb és újabb eszmék vetődtek fel ennek kapcsán, mindig mélyebben hatoltak be a világ alkotásában az emberi lélek halhatatlanságába. Ez a mű maradt csendben eldugva egy asztalfiókjában. A két jóbarát útjai elváltak. Édesapám befejezte tanulmányait, de úgy tudom, hogy mivel Bory nagyon szegényfiatalember volt, nehezen ment a diploma megszerzése és előbb halt meg mielőtt befejezhette volna. Az akkori ijjúság nagyrabecsülte, elismerte komoly tudását, nagy olvasottságát, és nagyon sajnálta korai halálát. Sokszor panaszkodott a Madách-fiúk szilajsága miatt, akik csak lovagolni és szabad életet folytatni szeretnek, de tanulni annál kevésbé. „így van ez a gazdag fiúknál” — sóhajtott fel. A Madách család temettette el jószívűen. Nagy volt a csodálkozás, a megdöbbenés, mikor ez a mű egyszerre napvilágot látott, mint Madách műve. A férfiak mind elkezdték tárgyalni maguk között ezt az esetet. Minél több jelent meg belőle, annál nagyobb volt a felháborodás. Úgy hogy mire kis könyvalakban jelent meg, a társadalom annyira bojkottálta, hogy nem vásárolta és hallgatott róla. Az az eset is megtörtént, hogy a vasúton az egyik coupéban hat úr ült. Öt jó ismerőse volt egymásnak, és nagy vitában voltak afelett, hogy Az ember tragédiáját írhatta-e Madách vagy sem. Végülis minden érvet felhozva megegyeztek abban, hogy nem. A vonat megáll, a hatodik úr feláll, bemutatkozik: Madách Imre vagyok, és leszáll. Az öt úr összenéz, és azt mondja: „no legalább meghallotta a véleményünket”. A 80-as években Evva Lajos, a Nemzeti Színház igazgatója egy antikváriusnál valami tragédia után keresett Jászai Mari számára. Kezébe akad Madách könyve. Olvassa, olvassa, megtetszik, haza viszi és színre hozza. Általános elragadtatás fogadta. A Madách család azonban előállt, és nagy összeget kért érte, Evva eleinte felháborodott ezen, mivel neki lehetett köszönni, hogy a feledésbe ment mű egyszerre nagy elismeréssel fogadtatott. A társadalom megalkudott a körülményekkel. A szegény Bory meghalt. A Madách család tekintélyes, sok ismerősük volt, akik szívesen jártak oda. Az ügy egy kínos helyzetbe hozta volna valamennyiüket, mivel odamenni, kutatni, kihallgatni most már nagy urakat, hogy tanúbizonyságot tegyenek Bory mellett, lehetetlennek bizonyult. Én is agyonhallgattam volna ezt az esetet, de elolvasva Madách most utólag a család által közkézre adott verseit, színdarabját, úgy felháborodtam e fércmunkák felett, hogy a lelkiismeretem késztet arra, egy elhalt léleknek az igazságot megszerezni. Csak a történelem adhatja meg azt, amit a társadalom nem tehetett meg.
