Irodalmi Szemle, 1994

1994/11 - TURCZEL LAJOS: Szlovákiai magyar irodalmi triptichon Márai Sándorról

Szlovákiai magyar irodalmi triptichon Márai Sándorról

gyarországi emigránsunknak: a kálvinista pap Simándy Pálnak a felfogásához hasonló. Simándy számára Jézus neve nemcsak hittani fogalom volt, hanem olyan emberi szimbólum is, amely mellett Franz Kafka barátja és magyarázója: a zsidó Max Brod s a buddhista Gandhi is tanúbizonyságot tettek. Márai tanúbizonysága így hangzik: ”En a kereszténységben hiszek, nem a vallásos, dogmatikus, hanem az etikai kereszténységben." (Ami a Naplóból kimaradt, 96.1.)

A polgár szóhoz nem kell sok magyarázatot fűzni. Aki ismeri a műveit, az tudja, hogy nagy öntudatú, életre-halálra állhatatos polgár volt, s polgáriságának genezisét egy nagyszerű önéletrajzi műben: az Egy polgár vallomásaiban tárta fel, szepes- ségi és kassai szász származású családja magyar meghonosodásának történelmi folyamatát, szerepét és karakterét pedig egy családregény-sorozatban mutatta be. Utolsó irodalmi munkája ennek a sorozatnak (A zendülők, Féltékenyek, Idegen emberek, Sértődöttek) átdolgozása és kiegészítése volt a Garrenek műve (I.-II.) címmel.

Az európaiság szintén szerves és egyenrangú összetevője Márai emberi és írói egyéniségének. Hasonló kortársi példaként Babits Mihályt hozhatjuk fel, aki európai irodalomtörténetet készített, s a húszas évek első felében írt egyik hazakereső versében (Hazám) így jajdult fel: „Egy lélek, egy ország végtül végig / magát tépő hazám: Európa. ” Márai hazája is kiterjedt Európára, sőt az egész világra. Huszonéves korától kezdve igazi világpolgár volt, s életformájának egyik eleme az utazás, a világban való vizsgálódás és új értékekkel való feltöltődés volt. A világpolgáriságnak nála olyan megnyilvánulása is volt, hogy nyugati „őrjáratain” a polgári rendszerek nagy gazdasági eredményeire is fölfigyelt, és örült annak, hogy „űz ottani fejlett tömegtermelés már a gyengébb szociális rétegek életnívóját is hatékonyan emelni tudja ”. 1935-ben — mikor a fasizmus már félelmetes világveszélyt jelentett — Svájcban, Franciaországban és Angliában járt, és az útjáról készített Napnyugati őrjárat című könyvét önmegszólító módon fejezte be: „ Utazz haza és mondd el, hogy még egyszer ízlelted ezt a levegőt. Szívd tele a tüdődet és eszméletedet nyers párájával, s adj hírt, hogy élnek még Napnyugaton emberek, akik nem tudnak másként lélegzeni, csak a szabadságlevegőjében. ” Márai polgáriságának két szimbolikus erejű pólusa volt: Kassa és Párizs. Kassa a családi hagyományt és az élményekben gazdag gyermekkort jelentette, Párizs pedig a polgári szabadságjogok előharcosát és megalapozóját. AKassai őrjáratban a szülővárosáról azt írja, hogy „ez az a Város, amelyhez egyedül van személyes közöm ezen a világon ”. A sokszor magasztalt Párizst világporgárisága kialakítójának tartotta: az Istenek nyomában című útirajzában mondja azt, hogy: „itt kaptam meg azt a bizonyos honvágyat a világ után ”.

Ha Márai irodalmi-művészi jelentőségét röviden jellemezni akarjuk, akkor elsőként azt állapíthatjuk meg, hogy nemcsak a saját korának, hanem az egész eddigi magyar nyelvű irodalomnak kiemelkedő prózaírói közé tartozik. A magyar szépprózai stílust a 17. században a hitvitázó Pázmány Péter alakította ki, s a 20. század második és harmadik harmadában e stílus legaktívabb fejlesztői, kiteljesítői között találjuk Márait is. Dús és rugalmas stílusadottsága csodálatraméltó. Rendkívüli stíluskultuszával, gyakori „stílusorgiáival” viszont még az igényes olvasók közül is sokat elriasztott. Azok az olvasók pedig, akik szilárd cselekmény nékül nem tudnak