Irodalmi Szemle, 1993
1993/10 - DOKUMENTUM - TURCZEL LAJOS: Magyar nyelvű iskolai oktatás és népművelés
Magyar nyelvű iskolai oktatás és népművelés emigránsok: Mácza János, Hidas Antal és Szántó Judit irányítottak. A harmincas években a lévai munkásotthonban a Párizst járt szabósegéd, Háber Zoltán munkásszínpada tűnt ki. Háber a pozsonyi Vörös Barátság színjátszó törekvéseit is hatékonyan támogatta. 3. Az ifjúsági mozgalmak és kulturális szerepük A kisebbségi ifjúsági mozgalmak nagyobb része a cserkészet talaján bontakozott ki. Csehszlovákiában a magyar cserkészet is jól szervezett volt, s a 30-as években a csehszlovák cserkészszövetségen belül alszövetségként működött. A legismertebb értelmiségi ifjúsági mozgalmi csoportok (Sarló, Prohászka Körök, Magyar Munkaközösség) vezetői lelkes cserkészek voltak, de felsős gimnazista és egyetenista korukban a hagyományos cseré- szetet már korszerűtlennek tartották, s olyan ifjúsági szervezetet, mozgalmat akartak létrehozni, mely aktívan részt vesz a kisebbségi magyarság életének alakításában. A Sarló 1928 augusztusában alakult meg a Rozsnyó melletti gombaszögi cserkésztáborban. Helyi csoportjai az egyetemi városokban (Pozsony, Brünn, Prága) jöttek létre, s a központja Pozsony volt. Legaktívabb szervezői és vezetői: Balogh Edgár, Balázs András, Berecz Kálmán, Boross Zoltán, Brogyányi Kálmán, Csáder Mihály, Dobossy Imre, Dobossy László, Ferencz László, Horváth Ferenc, Jócsik Lajos, Nagyidai Ernő, Peéry Rezső, Tere- bessy János. A többi mozgalmi csoporttól abban különbözött, hogy az ifjúság világnézeti orientálásán túl a kisebbségi kérdés megoldására és a Duna menti népek összefogására nagyszabású, de jórészt irreális terveket dolgozott ki. Heroikus célkitűzésekkel és gyakorlati mozgalmi akcióikkal (regös- és szociográfiai vándorlások, önképző egyetemi Magyar Szemináriumok stb.) a sarlósok az egész magyar nyelvterület ifjúságát megmozgatták és kiemelkedő kortársak (Móricz Zsigmond, Győrffy István, Jászi Oszkár, T. G. Masaryk, Emanuel Rádl) rokonszenvét kivívták. Az 1931. évi kongresszuson a kommunista mozgalomhoz való csatlakozás kimondása szerves fejlődési tettnek, a hagyományos politikai pártokból való kiábrándulást követő új lépésnek tűnt, de a tagság zöme ezt nem vállalta, s így a szervezet 1933-ban megszűnt. A Sarló kulturális aktivitása, kultúrpolitikai szerepvállalása az ifjúság irodalmi orientálásával kezdődött. Először az úgynevezett faji triászt: Adyt, Móricz Zsigmondot és Szabó Dezsőt eszményítették, később az ajánlott mesterek, Babits, Kassák, Jászi Oszkár lettek, s végül a kommunista párthoz való csatlakozás után a Fábry Zoltán által eszményített esztétikaellenes osztályharcos irodalomnál állapodtak meg. A Vörös Barátság nevű proletár testedző egyesület, melyet a lecsatlakozó kongresszuson ifjú munkásokkal együtt alapítottak, és a Fábry által szerkesztett Az fiiban népszerűsítettek, utolsó „alkotói" tettük volt. A Vörös Barátság a testvérszervezeteihez hasonlóan a testedzői programját csak álcázásnak tekintette, s célja a kommunista agitációs és kulturális tevékenység volt. A legjobb eredményt a szavalókórusuokal érték el, melyet a berlini kommunista munkáskultúrában tapasztalatokat szerzett sarlós Balázs András irányított. Az értelmiségi ifjúsági mozgalmak másik két vezető csoportja a Prohászka Körök és a Magyar Munkaközösség, az úttörő Sarló lendületéből (és leszakadt tagságából is) sokat átvett, de az erejét meghaladó tervektől tartózkodva reális feladatokat tűzött ki és megbecsülendő eredményeket ért el. Irodalom: Balogh Edgár: Hét próba, Bp. 1965; Ez volt a Sarló — Tanulmányok, emlékezések, dokumentumok, összeáll. Sándor László, Bp. 1978; Turczel Lajos: Ifjúmunkások és sarlósok Vörös Barátságának története (In: T. L. Tanulmányok és emlékezések, Pozsony 1987); uő: A pozsonyi Terebessy testvérek, Irodalmi Szemle, 1991, 9. sz; Sinkó Ferenc: A felvidéki ifjúsági mozgalmak kezdetei Trianon után, Regio, 1990, 2. sz.; Fogarassy László: Magyar Cserkészmozgalom Cehszlovákiában 1919—1938, Dunaszerdahely 1992.
