Irodalmi Szemle, 1993
1993/9 - DUBA GYULA: A bölcselet csábítása
A bölcselet csábítása zsér költészetében lírai hőse, Mittel úr alakjában testesül meg. Mittel úrnál, illetve „a lét nélküli tudat" metaforájánál és szimbolikus értelménél elidőzünk. Bevallom, a fogalmat nyugtalanítónak érzem, sőt problematikusnak. Előzménye Robert Musil A tulajdonságok nélküli ember című regénye, történelmi gyökerei az Osztrák—Magyar Monarchia világába nyúlnak. Úgy érzem, hogy "a tulajdonságok nélküli ember" vagy „az ember nélküli tulajdonságok" szép és mélyértelmű költői képek, ám bizonyos értelemben egy olyan tehetetlenséget vagy akaratnélküliséget mitizálnak, amely ismét csak ellentmondásba kerül az európai humanitás szolgálatában álló írói felelősségtudattal. Tőzsér is utal erre, amikor kijelenti, hogy akkor leszünk európaiak, ha leküzdjük magunkban a „középeurópai embert"! Azért időzöm mégis hosszabban a témánál, mert jómagam a „lét nélküli tudat" fogalmát érzékletes költői képnek tartom ugyan, de az egzisztenciális problémákkal küszködő és vajúdva szenvedő Közép-Kelet-Európára nem tartom érvényesnek. A fogalom — ha jól értem — olyan intellektuális szárnyalást jelent, amelyben az elvonatkoztatás szinte már eltépte vagy jócskán meglazította az észt az élet realitásaihoz kötő köldökzsinórt. Csakhogy a mi közép-európai létünk súlyos teher, nem kedvez a transzcendens szárnyalásnak, s ebben a környezetben a tudat abszolút szabadulásvágya (kísérlete) könnyen talmi, látszólagos lehet! Tőzsér soraiban tehát valahol paradoxon bujkál! Az interjú további gondolatsoraiban viszont érdekes utalás történik ennek a közép-európai létezésnek egy fontos attribútumára, a többnyelvűségre. Tőzsér felhívja a figyelmünket rá, hogy századunk számos fontos európai írója — Kafka, Hašek, Musil, Karl Krausz, Arthur Koestler, Danilo Kiš, Peter Handke és mások — többnyelvű vagy egyenesen kisebbségi környezetből indult. S ez az utalás nyilván a nyelvi inspiráció és a nyelvek által adott valóságélmény ösztönző gazdagságát célozza. Kritikusunk mintegy befejező ajánlásként a kötelező „for- matudatosság"-ot ajánlja, s ezen meggyőződését egy Kistől vett idézettel nyo- mosítja, melyet ebben a formájában magam is igaznak és követendőnek tartok: „Ha azt mondom, hogy a forma tudatossága a közép-európai származású írók egyik közös sajátsága, a forma mint az élet, a metafizikai kétértelműségek értelmesebbé tételére való törekvés, a forma mint választási lehetőség, a forma mint az archimédeszi pont megtalálására tett kísérlet a bennünket körülvevő káoszban, a forma mint a barbárság okozta pusztulásnak és az ösztön irracionális választásának ellentettje, tartok tőle, hogy ezzel talán csak a magam intellektuális és irodalmi rögeszméit általánosítom." (Madách 1992)
