Irodalmi Szemle, 1993

1993/9 - CSELÉNYI LÁSZLÓ: Az eggyé vált sok

Az eggyé vált sok

tológia, a Stonehenge, a szikla eksztázisa, a Tudományvallás és vallástudomány, a Levelek a Magyar Hyperionból, a Herakleitos helye az európai szellemiségben, a Poeta Sacer, a Poetika metaphysica, a Kierkegaard Szicíliában,a Kései művek melankóliája, a Metapoiesis, az Orpheus és a Csontváry nagy cédrusa.

Aki ismerős egy kissé a különben még mindig szinte ismeretlen Hamvas-életműben, tudja, hogy ezek valóban a magyar esszéisztika legmagasabb csúcsai közé tartoznak. Tisztelet és hála válogatónak és kiadónak, hogy, noha, jókora késéssel, amely ugyan csak „egyetlen pillanat az örökkévalóság mércéjén", de végül is csak megjelentette e hatalmas életmű kvintesszenciáját.

„Voltak idők és népek, ahol vallás, tudomány, filozófia és költészet egy volt, és ma is egy. Még nem is olyan régen azt tartották, hogy ez az egység a primitív differenciálatlanság jele. Ma tudjuk, hogy nem. Milyen szabadság: a költő átléphet a pap területére s a gondolkodó a költőére; milyen biztosság: a gondolat ugyanezt jelenti a filozófiában, tudományban és versben. A bölcsész költeményt ír és a pap tudományt, mindegy. Mindenki magyarázat nélkül tudja és érti, hogy miről van szó. Mert mindig ugyanarról van szó. Ama népek és korok csak egy világot ismertek. Olyan időben pedig, mint ma... arra, aki a határokat ledönti, a területeket összeköti, a síkokat egybelátja, egyszerűen azt mondják, hogy őrült."

Ez a talán legtipikusabb Hamvas-gondolat az 1939-ben írt Poetica metaphysi- cá ból való. Már itt megfogalmazódik tehát a ham vasi ars poetica, az eggyé vált sok problematikája. Hamvas nemcsak a marxizmussal-szocialista realizmussal szembenálló gondolatvilága miatt lett a szocialista magyar irodalom fekete báránya, hanem e tipikusan „idealista", még a nyugati modem gondolkodásban is alig-alig megtűrt egyetemesség miatt is. Bölcsész és pap, tudós és költő vagy, mint előbb láttuk, nem pszichológus, nem szociológus, nem történetíró... Gondolkodásának tárgya: az egész.

Ritka példány volt az ilyen már a századközép Európájában is, nemcsak a zsdanovista Magyarországon. S azon se csodálkozzunk hát, ha szerzőnket nem Rákosi, nem Révai, nem Keszi Imre seprűzte ki a magyar szellemi köztudatból s üldözte Inotára, hanem egyenesen Lukács György.

„Bizonyos, ha valaki egyszer Hamvas Béla életének művét, azaz művének életét számba akarja venni, zavarban lesz, melyik címet válassza: Hamvas Béla ezerarcú élete vagy Hamvas Béla egyszerű élete. Az is biztos, hogy művének egész példája, ha tetszik, vallomása annak, amit ő a hamleti szituáció első lépésének vagy a sorstól való megszabadulásnak nevez, azzal a különbséggel, hogy ő a lét és nemlét, azaz a hitetlenség határára érve, nem retten meg, nem hiszi azt, hogy ha ő sorsát feladja, a nemlétbe merül” — írja az író özvegye, Kemény Katalin a Szellem és egzisztencia című kötethez írt alapos utószótanulmányában (Élet és életmű). E kötet a pécsi Pannónia Könyvek sorozatban jelent meg 1987-ben, s Hamvas hajdani, a harmincas-negyvenes években írott, pécsi lapokban közölt s kötetben mindaddig össze nem gyűjtött írásait tartalmazza. így a szerrző egyik legfontoabb tanulmányát, a kötet címét is adó Szellem és egzisztenciát Karl Jaspers egzisztencialista filozófiájáról.