Irodalmi Szemle, 1993
1993/9 - CSELÉNYI LÁSZLÓ: Az eggyé vált sok
CSELÉNYI LÁSZLÓ Az eggyé vált sok (H-variációk) „Az embernek három világa van: a szellem, a lélek és az élet. A szellem ősformája: a fény; a lélek ősformája: a szépség; az élet ősformája: a féreg, a fény sugárzik és végtelen; a szépség a világban alkot és megvalósul; a féreg a fénytelen és szépségtelen természetben tenyészik. Az élet őskörnyezete: a víz." Ma a nagy Hamvas-reneszánsz idején, az eleddig ismeretlen-kiadatlan művek után megjelennek a hajdan már kiadott, ám negyven-ötven éve föllelhetetlen régi tomusok is. így az 1943-ban napvilágot látott esszékötet, A láthatatlan történet, a hamvasi problematika első s tüstént szinte véglegesnek tűnő fölvázolása. Ma, öt évtized múltán olvasva a remekeket, úgy érezzük, e kötetben valóban mint tenger a cseppben, a teljes Hamvas Béla megtalálható. Vízöntő — Wordsworth vagy a Zöld filozófiája — Poseidon — Meteora — Milarepa — A VII. szimfónia és a zene metafizikája — Poeta Sacer — A barátság — Héloise és Abélard — Ünnep és közösség —íme, a Mester első korszakának tíz alaptanulmánya. Köztük az idézett Poseidon. Am tallózzunk tovább: „Mythos azért van, mert a tömeg nem tud gondolkodni, belátni és mérlegelni: a mythos a szenvedély, a vágy, az öszön lecsapódása" — olvassuk például a Vízöntő ben. Ugyaninnen való ez is: „Az óceán a tudattalan és a tudattalan az óceán. Vízözön annyi, mint elmerülni a tudattalanban. Ma éljük ezt a belső vízözönt." S itt találjuk azt is, hogy „Az ember, akit primitívnek hívnak, nem az idők legelejéről származik, hanem az idők legvégéről. Ez a történetutáni ember". A Wordsworth vagy a Zöld filozófiájában pedig ilyenekkel találkozunk: „A láthatatlanban minden összefügg". Avagy: „Mindenki a maga számára boldog, ahogy mindenki a más számára szeret. Ezért a boldogsággal a magány jár együtt, ahogy a szeretettel a közösség." Amiből is következik, hogy „Az öröm nem egyéb, mint az eggyé vált sok". A láthatatlan történet legidőtállóbb tanulmánya azonban, megítélésem szerint, a Poéta Sacer. „Mallarmé volt az első költő, aki látta, hogy értelmét már a tervszerű elrejtőzés is elvesztette... Baudelaire kora elmúlt: ő úgy volt áldozat; a parnasse kora is elmúlt: azok úgy voltak áldozatok; Verlaine kora is elmúlt: ő úgy volt áldozat. Mallarmé felismerte, hogy neki másképpen kell annak lennie és vállalta." írta pedig Hamvas mindezt 1943-ban vagy még előbb, hisz ez a dátum csak a könyv megjelenésének az éve. Ő tehát már akkor jegyezte Mallarmét, amikor mifelénk Mallarménak még a nevét is csak néhány ínyenc ismerte. Ne feledjük:
