Irodalmi Szemle, 1993
1993/9 - MARGÓ - TŐZSÉR ÁRPÁD: Közép-Európa mint irodalmi diskurzus
TŐZSÉR ÁRPÁD Közép-Európa mint irodalmi diskurzus a Magyar Naplóban és a Kalligramban Az irodalom diskurzus. Ez természetesen közhely, de ahogyan a Magyar Napló ez évi 11. száma ezt a nyelvelméleti közhelyet működés közben mutatja föl, az szerkesztői fegyvertény. Néhány jó irodalmi lapunk ugyanis azért nem egészen olyan jó, mint amilyen lehetne, mert az irodalomnak ezt a diskurzusmivoltát csak vagy a hagyományos kritika kötőanyagában próbálja láttatni, vagy abban sem: a műveket ömlesztve, almanachszerűen közli. A Magyar Napló szóban forgó számában ott érezzük az irodalom önértékelő működését: azt a mozzanatot, ahogyan az érték újabb értékeknek ad életet. Érthetőbben: a Magyar Naplóban írók írnak-társalognak írókról és művekről, s érezzük, hogy akit asztalukhoz invitálnak (s szót is adnak neki), az nem akárki az irodalomban. Györe Balázs például érdekes kisregényt ír Ottlik Gézáról és Ottlik műveiről, Gattyán Nikolett és Szalay László „egy kapcsolattörténeti kérdésről", Németh László és Pilinszky János barátságáról ír úgy, hogy Németh és Pilinszky dialógusában természetesen a két író életművének az értékeire esik a fény, Szajbély Mihály pedig a néhai Pesti Napló néhai riporterét, Adorján Andort idézi meg, amint az éppen Mikszáth Kálmánnal diskurál. De a legérdekesebb, legizgalmasabb példáját az irodalmi diskurzusnak az a zágrábbi riporternő nyújtja, aki a lapszám koncepciójában (Adorján Andor mai pandanjaként) azt dokumentálja, hogyan vesz részt a jó hírlapíró az irodalom mai diskurzusában. (Szajbély az életre galvanizált Mikszáth-interjú előszavában ugyanis az irodalomnak és hírlapirodalomnak arról az áldatlan ellentétéről is ír — érdemi szenvedéllyel és malíciával —, amely „nagyjából egyidős a hírlapirodalom 19. századi megizmosodásával és tömegolvasmánnyá válásával", s a „központilag irányított sajtó" negyvenéves intermezzója után ma újra eleven.) Mitől olyan torokszorító Ines Sabalic (így hívják a zágrábi riporternőt) Kara ben Nemzi utazása a Balkánon című riportjában az irodalmi diskurzus? Röviden: Sabalic úgy teszi nyelvvé a világirodaimat (nyelvének fő fogalmai itt Kari May, Dante, Csehov, Graham Green és Andy Warhol), hogy vele nem a fukujamai tör- ténelem-világ végét mondja ki, hanem a születés véres, alaktalan szenvedélyét és szenvedését, a vajúdás közép-európai-balkáni „cinizmusát és pátoszát". S ilyen értelemben ez a riport nemcsak arról szól, hogy két finn újságíró és több angolszász író elmegy Horvátországba „háborút látni", s hogy a bennszülött riporternő (aki egyben tolmácsuk is rrínrjtó
