Irodalmi Szemle, 1993

1993/7-8 - NYELV ÉS LÉLEK - DR. BALLA ZOLTÁN: Új utak a fonetikában

Új utak a fonetikában

fedi a látási érzeteket, illetve ezek egybevágóknak mondhatók. (Základy audológie, Praha 1956, 127. o.)

Mikor egyszer személyesen is felkerestem Tamóczy Tamást, s megkérdeztem tőle, hogy nem tudna-e nekem olyan tudóst megjelölni, aki az előbbiekben felsorolt kívánalmaknak eleget tehetne, azt felelte, hogy ilyet egész Európában nem találok, de valószínűleg máshol sem. Mert pl. az amerikai kiadó Visible Speech! c. könyv (Potter, Kopp. Green társzerzők) spektografikus képei-ábrái a mellékelt organogenetikus sémái és magyarázatai sem tanúskodnak erről meg- győzően.(New York 1947)

Mindezeket a nehézségeket látva, tapasztalva, s kivezető utat keresve, egyre jobban meggyőződtem újszerű fonetikai meglátásaim jelentőségéről, ezért kötelességemnek éreztem felkeresni a fonetika legilletékesebb fórumait és szaktekintélyeit. De nem találtam náluk sem érdeklődésre, sem támogatásra. Objektív értékű hangtani meglátásaimat, illetve meghatározásaimat felületesen vagy csupán részleteiben tudomásul véve, a legtöbbször csupán szofisztikus műfogásokkal próbálták elutasítani. Anélkül, hogy közvetlen megfigyelésekre, illetve ellenőrző szájüregi vizsgálatokra vállalkoztak volna, megállapításaimat azzal próbálták cáfolni, hogy konstitutív szerepüket önkényesen kiragadott szavak testében hiányzónak igyekeztek kimutatni, s így érthetőnek vélték e szavak jelentését. Nem tudatosítva ilyenkor a szavaknak ama konvencionális-önkényes elkönyvelését, amelyet ők hoztak divatba, a hangelemek természetes értékének ismerete nélkül, s mint az újkori nyelvészet vívmányát emlegették efféléket írva: “Saussure jelentőségét nem abban kell látnunk, hogy a nyelvi jel önkényes voltát felismerte, hanem abban, hogy ezt elméletének alapkövévé tette."(Róna—Tas András: A nyelvrokonság, 138. o.) Dehát nem ezt kellett volna a nyelvi relativizmusok védelmében kinyilatkoztatnia, hanem hogy a nyelvi jel önmagában ismeretlen akusztikai lényeg használatában vált önkényessé. Én azt sohasem állítottam, hogy az általam felfedett természetes hang, illetve jelértékek a szavakban mindig ilyen értelemben vannak felhasználva. Csak üyeneknek kellene lenniük normatív szerepükben. Róna—Tas következő mondatát tehát, mely így hangzik: "Való igaz, hogy a nyelv változásának egyik biztosítója éppen a nyelvi jel önkényessége”, álláspontomból én így módosítanám: Valóban igaz az, hogy a nyelv sajnálatos elváltozásait és romlását éppen a nyelvi jel ismeretlensége és ennek folytán önkényes használata okozza... A történelem folyamán az egyes emberek és népek a szavak hangelemeit szubjektív önkényességgel váltották át, cserélgették fel, kényelmességüknek vagy egyéb szeszélyeiknek megfelelően.

A nyelvi jel természetes vagy önkényes használatának már Platón óta fennálló és lezáratlan vitájába vágó eme ellentétes nézetek engem arra kényszerítettek, hogy a fonetikai tanulmányozások után jelentéstani és ismeretelméleti kérdésekkel is foglalkozzam, s így arra a belátásra jutottam, hogy objektív értékű szójelentések, illetve fogalmak kialakítása és felfogása sem lehetséges a szótesteket alkotó hangelemek geometrikus jellegű tisztázása nélkül, ami egyértelmű az Arisztotelész által megkövetelt képzeti alátámasztással, ha ez nem is mindig tudatosul eléggé világosan. És ez így van minden nyelvterület szó- és fogalom használatában. Nem is lehetséges ez másként, ha elfogadjuk azt a Marx által is hangoztatott tézist, hogy a nyelv