Irodalmi Szemle, 1993
1993/7-8 - DUBA GYULA: Pádi Tibor tévedése
Pádi Libor tévedése szemmel járt, és később verseket írt. Amikor a Mindenem a nép című versét írta, éppen a Kunčicei Vasmű építésén dolgozott. A verset azonnal leközölte a Szabad Hang és széltében-hosszában ismertté tete Pádi Libor nevét. Nemsokára hivatalosan a fővárosba hívták, hogy részt vegyen a megtépázott és megtizedelt kisebbségi kultúra építésében, és segédkezzen az irodalom alkotómunkájának újrakezdésében. — A nép küldött minket, népi káderek vagyunk... miénk a jövő, testvér! Olvastam a fejtegetésedet, érdekes, merész, dialektikus. De ez csak a kezdet, a munka dandárja még előttünk áll! Leszámolunk a múlttal, könyörtelenül leleplezzük és megtagadjuk. Hallgasd meg a versem, jól elintézem benne az őseimet! A maguk módján éltek, nem tehettek róla, hogy maradiak és megalkuvók voltak, a koruk kényszerítette rájuk bűneiket. Nekünk azonban meg kell tagadnunk a múltat, hogy vétkeit elkerüljük! Hallgasd a versemet, öreg! Komoran, gondosan hangsúlyozva olvasta versét. Mintha végrendeletet olvasna, vagy halálos ítéletet. A Paluch-Palusch ősök titkairól lehullt a lepel szégyeneik feltárulnak, nemzetáruló tetteik lemeztelenednek. Hát ki vagyok én?... bolyongott a vers címe, tétova kobold vagy bosszús lidérc? A Grand kávéház zajos-füstös levegőjében, kiszáradt vénkisasszonyok és könnyű lányok feje fölött, s az utolsó sor diadalmasan dörögte a választ: “Egyedül magyar!” Aztán a kötő Gálra vetette követelőző tekintetét hogy feltétlen elismerést csikarjon ki belőle. Gál azonban csak ennyit mondott: — Kemény, számoríkérő vers, valóságos kiátkozás, s ... nem éppen tisztelettudó. Mintha egy bili tartalmával öntenéd le jámbor őseidet! Őszinte, de gyanútlan megjegyzésével elindította Pádi Libor erőszakos és terjengős okfejtéseinek hömpölygő zuhatagát. Mint nagy, fürge hangyák támadása, indultak ellene a szavak, csupa jurészcsápú katona, tömött sorokban zúdulnak egymás után Gálra ömlenek Pádi Libor érvei zúdulnak rá gondolatai és fogalmai körülveszik és megrohamozzák, bizsergető szúrásokkal és kemény csípésekkel elkábítják, idegölő és észtompító savakat és lúgokat fecskendeznek bele. Tudatát megbéníják, megfosztják ítélőképességétől legyengítik és közönyössé teszik. Pádi a második ro hamban már olyan fogalmakat is bevetett, mint osztályharc és kizsákmányolás, érzékeltette a munkaerő és az értéktöbblet jelentését, és a dialektikus jelző mellett gyakran használta a forradalmi erőszak és a történelmi szükségszerűség kifejezéseket. Gált valósággal gúzsba kötötte, és megnémult gubóvá változtatta. — Felmegyünk hozzám, öreg! — biztatta öblös nagy jókedvvel a költő, s hálát adott a sorsnak, hogy ilyen derék hallgatóra akadt — A Tátra Szállóban lakom, külön szobában Bort hozok, meg némi harapnivalót, őszintén elbeszélgetünk. A múltamat már ismered és érted, a jövőről azonban még nem váltottunk szót. Pedig az fontosabb!. Mindent a jövőért teszünk. Magunknak építjük, felelősek vagyunk érte, hogy emberséges legyen' — Nőkkel szórakoznék inkább... — vallotta be Gál bágyadtan